Túl vagyunk a „szokásos” év eleji influenza időszakon, és most itt a tavasz, majd jön a nyár. Igen naiv dolog azt gondolni, hogy most őszig semmi vírusos vagy bakteriális veszély nem fenyegeti a szervezetünket.
Minden évszaknak megvannak a maga kórokozói, csak nem mindegyik kap akkora felhajtást, mint az év eleji influenza.
Tavasszal, a még változékony időben, az éledő bacik ugyanúgy keresztbe tudnak tenni nekünk, főleg, hogy az immunrendszerünk is még a nagy téli leürülés után nem tudott feltöltődni megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagokkal.
Nyáron, a tomboló hőségben egy strand, egy uszoda ugyanúgy melegágya tud lenni egy – egy fertőzésnek.
Egy kis tudatossággal és megelőzéssel nagyon profi módon fel tudjuk készíteni a szervezetünket ezek ellen a támadások ellen, és ráadásul a következő őszi-téli időszakot is sokkal védetebben tudjuk végig vinni, ha már most is, és folyamatosan odafigyelünk a megfelelő tápanyagok bejuttatására.
Tudjuk nagyon jól, hogy a gyümölcsök és zöldségek önmagukban is nagyon komoly védelmi vonallal rendelkezni, ami a saját szervezetük védelmét szolgálja. Ezt a flavonoidoknak köszönhetik. Ez az az anyag, amire az emberi szervezetnek is szüksége van, de mindenképp kívülről kell bejuttatnunk, mert a szervezetünk nem állítja elő. Ennek fonotosságáról és élettani hatásáról Szent-Györgyi Albert írt először, ebben a cikkben tudod megismerni a rád vonatkozó dolgokat!
A flavonoidok mellette van számtalan olyan növény, hatóanyag, melyek igen kimagasló vírus-, baktérium-, gomba- és parazita ellenes hatással bírnak. Ismerjünk meg most párat közülük!
Fokhagyma
A fokhagyma, amellett, hogy távol tartja a vámpírokat, több mint 200 féle biológiailag aktív hatóanyagot tartalmaz.
Az egyik legszélesebb spektrumú antibiotikum, tehát baktérium ellenes hatású – mivel természetes, sosem fog rá rezisztencia kialakulni. Külsőleg és belsőleg is nagyon hatékony gomba ellenes hatású, kiváló vírusölő hatású, így pl szemölcsök és herpesz ellen is igen hatékony, emellett nagyon hatékony férgek és paraziták ellen is.
Másik fő ható területe a szív- és érrendszeri terület. Vértisztíó hatású, segít az oprimális kolesztein szint és vérnyomás kialakításában és megtartásában. Fokozza a szív teljesítő képességét, értágító és véralvadásgátló hatású.
Emellett emésztést segítő és daganatellenes hatása van; hatékony immunerősítő: C-vitamin és szelén tartalma miatt kiváló antioxidáns, B-vitamint is tartalmaz. Vesegyulladás, bélhurut és tüdőgyulladás esetén is nagy segítség tud lenni.
Grapefruit
Az egyik leghatékonyabb kórokozó pusztítóként ismert gyümölcs. Klinikai vizsgálatok szerint 800-féle vírus és baktérium, körülbelül 100-fajta gomba, és bizonyos paraziták ellen is hatékonyan lép fel. Sikeresen alkalmazzák már gyomor- és bélpanaszok esetén, torok, orr- és fülfertőzések, különböző gombás megbetegedések kezelésére, de hatásos a fogínygyulladás és a hüvelyfertőzés gyógyításában is.
Testsúlykontrollban is jelentős szerepet tud vállalni: felgyorsítja, hatásosabbá teszi a felesleges kalóriák lebontását, rostjai rendkívül magas folyadékfelvevő képességgel rendelkeznek, így a gyomorban megduzzadva teltségérzetet keltenek.
Milyen növények segítik még a természetes testsúly kontrollt? Tudd meg itt!
A zsírok, állati zsírok lebontásában hatékonyan részt vesz, így a koleszterin szint optimlizálásában is szerepet játszik.
Emellett máj méregtelenítő hatású. Tisztítja a vért is, segít a vér sav-bázis egyensúlyának helyreállításában, vérnyomás optimalizáló.
Jó hatással van a vesékre és a húgyutakra.
Igen gazdag C- és B1-vitaminban, flavonoidokban és polifenolokban. A flavonoidok károssejt megkötő hatásáról itt tudsz olvasni!
Béta-glükán
A béta-glükánok anno a mindennapos táplálkozás részét képezték, pl amíg a kenyeret rendesen élesztővel sütötték, ill amíg nem voltak elterjedve a „tökéletes kinézetű, formájú, és színű” gyümölcsök és zöldségek. Az élesztő sejtfalából származó béta-glükán a tudomány által is elismert és bizonyított leghatékonyabb természetes immun-modulátor.
Antibiotikumokkal vetekszik a hatása, vírusok, baktériumok, gombák, paraziták ellen is tökéletes természetes elleneszerként és megelőző hatóanyagként funkcionál.
Számtalan klinikai vizsgálat bizonyítja erejét:
Kísérleti állatoknál antrax/lépfene vírus halálos dózisának az 50-szeresét is képes volt kivéden azon egyedeknél, akik a fertőzés előtt már fogyasztottak béta-glükánt.
Antibiotikumokkal együtt alkalmazva képes az antibiotikum jótékony hatását 500%-kal növelni.
Ezáltal például kórházi felülfertőződések megelőzésére, ill műtétekre való felkészüléshez és utáni rengenerálódásra, hatékonyabb sebgyógyuláshoz kiválóan alkalmas.
A béta-glükánok, mint egy szöveg kiemelő filcként működnek a szervezetünkben. Az immunrendszer számára megjelölik, láhatóvá teszik azokat a sejteket, anyagokat, amik nem oda valók, problémásak (pl egy allergén anyag, gyulladt sejt, daganatos sejt, vírus, bakrtérium, stb) és ez által az immunrendszer hatékonyabban tud fellépni ellenük.
A béta-glükánok vírus-, baktérium-, gomba- és parazita ellenes hatása mellett az alternatív daganat-terápia egyik, ha nem a leghatékonyabb természetes szere a fenti jelölő funkció miatt.
Ugyanezen folyamat miatt aszthmatikus, allergiás problémák enyhítésére, megelőzésére is igen kiválóan alkalmas, ill különböző gyulladások enyhítésére, kezelésére.
Kurkuma
A kurkuma, és azon belül is egyik fő hatóanyaga, a kurkumin igen sokoldalú gyógyhatásait mind népgyógyászati, klinikai vizsgálatok tömkelege támasztja alá.
Erős antioxidáns, hatékony gyulladáscsökkentő, antikarcinogén (daganatellenes), antibakteriális, antivirális (vírusölő), antimikrobás, immunstimuláló vegyület.
Növeli a májban a glutation szintet, mely a szervezetünk legerősebb antioxidánsa, ezért is nevezik a test természetes gyógyító anyagaként.
Erősíti az epehólyagot, hatásos az epekő megelőzésében és kezelésébe
Gátolja a fájdalmat okozó anyagok termelődését, ezáltal fájdalom csillapító hatású és gyulladás csökkentő.
Vízhajtó hatású, támogatja a vesék működését.
Segít kialakítani az optimális koleszterin szintet, és serkenti a zsír anyagcserét, ami által a testsúly-kontrollnak is kiváló eleme. Milyen növények segítik még a természetes fogyást? Olvasd el itt!
Emésztést serkentő, lázak, fertőzések, izületi panaszok és májbetegségek ellen kiváló gyógynövény. Légzési nehézségek esetén is pozítív támogató tud lenni.
Javítja a keringést, gátolja a vérrög képződést, segít a vérzés csillapításban és menstruációs panaszok enyhítésében.
Külsőleg alkalmazva kitűnően tisztítja a bőr pórusait, szabályozza a faggyúmirigyek működését, fokozza a vérkeringést, támogatja a kollagén termelődését kívülről és belülről egyaránt
Brath Aggarwal, a Genentech (biotechnológiai nagyvállalat) egyik kutatója kimutatta, hogy a kurkumin gyulladáscsökkentő hatású, és gátolja a daganatos sejtek szaporodását.
Több más klinikai vizsgálat is rámutatott, hogy a kurkumin
- jelentős szerepet tud vállalni a szürkehályog kialakulásának gátlásában,
- érelmeszesedés ellen hatékony természetes segítség tud lenni,
- támogatja a vese optimális működésének helreállítását,
- pozitívan hat a cukorbetegség tüneteire,
- hatékony segítség az Alzheimer-kór megelőzésében, kezelésében
Fekete szeder
A fekete szeder ősidők óta ismert és gyűjtött bogyós gyümölcs, számtalan pozitív élettani hatással.
Gyümölcssavai és ásványi sói a vírusok és baktériumok leküzdésében segítenek: hatékonyan gátolják a káros baktériumok és gombák szaporodását és növekedését.
Nagy mennyiségben tartalmaz A és C vitamint, kalciumot, káliumot, vasat, mangánt és foszfort. Tartalmaz még magnéziumot, rezet, van benne folsav, B1 és B6 vitamin, pantoténsav, riboflavin és niacin, kis mennyiségben fehérje, zsír és szénhidrát.
Erős antioxidáns hatású a magas flavonoid tartalma miatt, mely segít az immunerősítésben és a gyulladások megelőzésében, leküzdésében. Miért fontos a megfelelő mennyiségű antioxidáns bejuttatása? Milyen élettani hatásai vannak? Olvasd el itt!
Rostjai segítik az emésztési folyamatokat, jótékonyan hat a cukorbetegség megelőzésében és a kezelésében.
Segit optimalizálni a koleszterin szintet és megtisztítani az erek falát a lerakódásoktól.
Enyhíti a vese- és hólyag panaszokat, fáradékonyság ellen nagyon hatásos.
Magas beltartalmi értéke miatt nagyon hatékony öregedédgátló: csökkenti a káros napsugárzás bőröregítő hatását, támogatja a hajhagymák egészségét és ezáltal késlelteti az őszülést.
Lassítja az időskori szellemi leépülést.
Természetes fitoösztrogén-tartalmának köszönhetően női beteségeket megelőző és gyógyító hatását több tanulmány is kimutatta.
Több klinikai vizsgálat is alátámasztja dagantgátló hatását.
Gránátalma és Fajhéj ezek baktérium és virusellenes hatásáról, és további jótékony hatásairól, pl a természetes vágykeltésben ebben a cikkben találsz információkat.
Az én mindennajpjaimba ezek a gyümölcsök komplex, tiszta formában mind bekerültek 5 évvel ezelőtt, amikor a Flavon termékeket elkezdtem fogyasztani. Azóta semmilyen vírus, baktérium, megfázás, influenza vagy egyéb ilyen betegség nem talált meg, pedig sokszor a környezetemben élők, akik nem fogyasztanak Flavon terméket, masszívan benne voltak egy-egy megbetegedésben.
Fogyasztóim körében, mind felnőtteknél, mind gyerekeknél évek óta nagyon jó visszajelzések vannak a betegségek elkerülése, vagy enyhe lefolyása kapcsán. Nagyon szeretik a fogyasztóim és én is emiatt a Flavon Green, Flavon Green Plus és a Flavon Peak termékek hatását, gyerekek körében pedig a Flavon Kids és a Flavon Joy a legnagyobb kedvenc – mind ízében, mind hatásában 🙂
A Flavon termékeket itt tudsz vásárolni!
Milyen elemei vannak az egészségtudatos életmódnak?
Milyen szerepet vállalnak ebben az étrend-kiegészítők?
Milyen títpusú terméket érdemes választani?
Milyen értéket képvisel a magyar Flavon a piacon?
Irtakozz fel most hírlevelemre és megkapod a válaszokat!
Kérdéseiddel vedd fel Velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
Hoffmann Mónika
Tel.: +36-70/61-36-917
E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com
Skype: monikahoffmann87
Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87
Az oldalon található információk tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek. Nem helyettesíthetik szakember véleményét, a velük való személyes megbeszélést és kivizsgálást. Nem adhatnak választ betegségekkel illetve azok gyógymódjaival kapcsolatos kérdésekre.