Most egy nagyon újszerű, a tudományos világ által is ma nagyban preferált, Nobel-díjas témát fogok Neked megmutatni, amit ráadásul egy magyar vállalat a világon elsőként, és jelenleg egyedüliként alkalmaz egy komplex életmód program keretein belül.
Ez a terület nem más, mint az úgynevezett krono-táplálkozás, vagyis a szervezet bioritmusához (cirkadiám rendszeréhez) igazodó tudatos táplálkozás és tápanyag utánpótlás.
Akárcsak a természetnek, úgy az emberi szervezetnek is megvan a maga szabályos működési ritmusa. A keleti orvostudományok már régóta alkalmazzák az ún. szerv-órát a tudatos, egészséges életmód kialakításához. A mai legmodernebb tudományos kutatások is ezen a területen zajlanak – vagyis a szervezet természetes ritmusához igazodó egészségügyi megoldások kutatása, ill ez alapján ennek fokozott hatékonyságának megfigyelése. A krono-táplálkozás jótékony hatásait, és meghatározó szerepét nagyon jól alátámasztja, hogy 2017-ben a Nobel-díjat a bioritmus kutatásáért érdemelték ki a tudósok.
A krono-táplálkozás, vagy bioritmus alapú táplálkozás és életmód jelentőségének egyik legfőbb bizonyítéka, hogy a tudományos vizsgálatok megállapították: a szabályos, időfüggő étkezési tulajdonságoknak alapvetően fontos szerepe van az egészségben. Az étkezési tulajdonságaink „azonos időalakja” (vagyis, hogy ugyanabban az időben történjen az étkezés) fontosabb, mint az, hogy mit eszünk (természetesen az egészségtudatos táplálkozás keretein belül).
Minden szervünknek megvan a maga aktív, és kevésbé aktív időszaka, mely szabályos ciklusokban követi egymást. Ennek megfelelően, ha a bioritmusunkhoz igazítjuk az étkezési időpontokat, ill hogy melyik napszakban milyen típusú táplálékokat fogysztunk a szerveink működése alapján, akkor egy jóval harmónikusabb, energikusabb életvitelt tudunk kialakítani. Ennek következménye, hogy a szervezetünk is sokkal optimálisabban tudja elvégezni a feladatait, így pl a méregetelenítés, emésztési- és anyagcsere folyamatok, melynek következtében ki tud alakulni az optimális testsúly. Szintén ennek következtében az immunrendszerünk is hatékonyabban tudja felvenni a küzdelmet a különböző kihívásokkal szemben, legyen ez akár egy vírusos megbetegedés, akár egy komolyabb szív-érrendszeri vagy daganatos betegség.
Egy különleges magyar fejlesztés már 2016 őszén, a nemzetközi tudományos kutatások első pozitív igazolásaival egy időben megalkotta a bioritmus alapú életmód programot, mely a tudomány legújabb eredményeivel összhangban működik.
Ez egy maximálisan tudatosan összeállított 60 napos, bioritmushoz igazodó életmódprogram, mely amellett, hogy teljeskörű tisztítást és feltöltést végez a szervezetben, az optimális egyensúlyi állapotot is segít kialakítani mind a testsúly, mind pedig egészségügyi kihívások vonatkozásában.
Egy komplex program, mely a zöldség-gyümölcs alapú termékek meghatárotott időbeni fogyasztása mellett táplálkozásra, víz fogyasztásra, mozgásra és pihenésre vonatkozóan is útmutatást ad számodra.
Meg akarom tapasztalni a termékek hatását!
Hogyan épül fel ez a program?
Milyen szerepet tud betölteni a tudatos életmód kialakításában?
Milyen elemei vannak a tudatos életmódnak ezen kívül?
Ezekre, és még számos, a tudatos életvezetést elősegítő kérdésre kapsz választ a hírlevelemből! Iratkozz fel MOST!
Kérdéseiddel vedd fel Velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
Hoffmann Mónika
Tel.: +36-70/61-36-917
E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com
Skype: monikahoffmann87
Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87