Szabadságfok

Tudod, mit szeretek legjobban a Network szakmában? 🙂 Sok mident, viszont az egyik, ha nem a legjobb benne a mérhetetelen szabadságfok, amit tud adni!

Úgy döntöttem pár napja, hogy kimegyek Velencébe (az olaszba 🙂 )
Kigondoltam és pár nap múlva már utaztam is. Csak egy napra, mert azt éreztem, hogy szükségem van egy gyors kikapcsolásra, gőz kieresztésre, feltöltődésre.

És tudod mi volt benne a legjobb érzés?
Hogy senkitől nem kellett hozzá engedélyt kérnem: nem kellett kucsorogni egy főnöknél, hogy engedjen el, nem kellett érte szabadságot kivenne, se fizetettet, se fizetés nélkülit.
Nem kellett attól tartanom, hogy az alkalmazottak ez alatt az idő alatt képtelenek lesznek normálisan dolgzni.
Nem okozott bevétel kiesést számomra, hogy nem dolgoztam!

SŐT!!! Pont ez a legjobb a hálózatépítésben, hogy a munkatársaim, partnereim, nem miattam, hanem önmaguk, a saját céljaik, a saját életük miatt építik a vállalkozásukat. Ennek köszönhetően, ha elmegyek egy napra, egy hétre, egy hónapra, egy évre…a csapatom, a vállalkozásom ugyanúgy működik, sőt gyarapszik!

Na, EZ az igazi szabadság!

Mit adott még ez az utazás?
Nézd meg a videót!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Picnic – ÚJDONSÁG – vitorlázás :)

Egy igen izgalmas hétvégén vagyok túl 🙂
Most szombaton, június 1-én került megrendezésre, a már sokat emlegetett, legendás Flavon Picnic!

Fantasztikus érzés az a szívélyesség, szeretet és törődés, amivel a Gaál család és a Flavon munkatársai körbevesznek minket – és nem csak ezen az egy napon!

A szuper hangulatú programok és egésznapos finomságok mellett Prof Dr Dinya Zoltántól is hallottunk egy különleges előadást, ahol adott egy ici-pici betekintést abba az újdonságba, új termékfejlesztésbe, ami idén ősszel fog megjelenni! 🙂 🙂 🙂

Mit tudtunk meg az új termékről? Milyen különleges összetevője lesz? Kinek fog szólni, mi a fő területe ennek a fejlesztésnek?

Nézd meg a videót a részletekért!

Na, de várjunk csak…mi az a vitorlázás, ami a címben még szerepel??? 🙂

Hát ez bizony, kérlek szépen, az én ajándékom Neked! 🙂
Gyere és tölts velem egy csodálatos nyári napot a Balaton közepén pároddal és egy finom ebéddel!
Miért? Azért, mert vannak céljaid, terveid, és hajlandó vagy tenni érte! 🙂

Éld át velünk a tudato és szabad élet érzését! Ehhez gyere, és vegyél részt a most júniusban induló Tudatos Életmód Klubban, ahol megosztjuk egymással a tapasztalatainkat és tanulunk egymástól érdekes programokon keresztül! Tudatos Életmód Klub részletek itt!

A vitorálzásról és a Tdudatos Életmód Klubról infók a videóban!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

A Flavon termékeket itt tudod részletesebben megismerni!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsaán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Az egyik legszuperebb érzés :)

Tudod, mi az egyik legjobb érzés a Network Marketing szakmában? 🙂

Számomra több ilyen is van, az egyik amit most ki akarok emelni, mert épp aktuális, az a jutalom programok…ráadásul, azok a jutalom programok, amiket én írok ki a csapatom tagjainak és teljesítik többen is 😀 😀 😀

Azt már bizonyára tudod, (főleg ha követed a blogomat, a Fb oldalamat vagy profilomat, az Insta oldalamat, vagy a YouTube csatornámat 🙂 ), hogy a Network Marketing szakma egyik leginspirálóbb és legkülönlegesebb jellemzője a hagyományos vállalkozásokkal, ill alkalmazotti léttel szemben, hogy itt ha jól teljesítesz a csapatoddal, akkor a jövedelmeden felül számtalan extra nagyértékű jutalomban is részesülsz!

Én is már számtalan ilyen jutalmat tudhatok magaménak a Flavontól, akár az ajándék kartonok, a gyárlátogatással egybekötött Picnic rendezvények, exkluzív gálavacsora, vagy éppen a törökországi luxusutazás 🙂

Ezek elnyerésénél már csak az jobb, amikor én írok ki hasonló programokat a partnereim számára, és sikerrel teljesítik többen is!

Milyen jutalmakat kaptak azok, akik megfelelő fókuszáltsággal és hatékony munkával indították a 2019-es évüket?
Milyen jutalmak vannak most nyáron, amiket még Te is megszerezhetsz?

Nézd meg a videót a részletekért és az élményekért!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Egy átütő erejű hétvége Balatonon :)

Egy fantasztikus csapat összekovácsoló hétvégén vagyunk túl!

Néhány kiemelt vezető partneremmel a hétvégét Balatonon töltöttük a Flavon exkluzív saját oktatási központjában, egy gyönyörű luxusapartmanban, közvetlenü a Balaton partján.

Nagyon jó érzés volt, hogy egy ilyen különleges eseményt t udtam létrehozni a partnereimnek. Ez egy kiváltságos helyzet volt mindannyiunknank: annak volt köszönhető, hogy ezt létre tudtuk hozni, hogy 2018 szeptemberben létre hoztuk a Gyémánt szintet, és azóta is aktívan tevékenykedünk, fejlődünkn és haladunk előre a céljainkért!

Májusi hónappal egy igen izgalmas és esemény-, ill jutalomdús időszak vette kezdetét, amiről korábban itt meséltem Neked!

Egy exkluzív Gála vacsora, pihentető wellness napok, különleges termékbevezetési időszak...

Ezeknek a különleges programoknak a sikeres kivitelezése érdekében hoztuk össze ezt vezetői képzést, ami az eddigi visszajelzések alapján igen jól sikerült 🙂

Nézd meg a videót a részletekért,
és hogy neked mit adhat, ha velem tartasz!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Miért jó tavasszal és nyáron ezerrel dolgozni?

Ahogy végig gondoltam az elmúlt éveimet, azt látom, hogy nálam is, és a partnereimnél is a tavaszi-nyári szezon az, ami a leghatékonyabb és a legtöbb és legjobb eredményeket hozza!

Van még néhány hónap az évben, amikor nálam igen kimagasló eredmények szoktak születni, ezekről a vidóban mesélek neked 🙂

Miért éri meg most legkésőbb májusban belevágni az éves terveid megvalósításába? És miért pont ez a májustól szeptember végéig tartó időszak a legkedvezőbb?

Nézd meg a videót, ott elmesélem a tapasztalataimat!

Ki akarod venni a részed a határtalan sikerből?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Meglepetésekkel teli május :)

Elérkeztünk egy olyan időszak kezdetéhez, amit már nagyon vártam! 🙂

A Flavon Picnic kvalifikációval március-áprilisban megalapoztuk az idei év indítását, és most május 1-ével egyszerre 3 szuper program is elindul!

Rengeteg újdonság, meglepetés és ajándék vár arra, hogy hozzánk, hozzád kerülhessen az által, hogy elindítunk egy jövedelmező együttműködést. 🙂

Az én személyes célom, hogy a májusi hónapot egy olyan maximális lendülettel vigyük végig, aminek eredményeként Gyémánt szintű forgalom jön létre és ezzel teljesítem a Flavon Las Vegas-i exkluzív jutalomút kiírását! 🙂

Ez úgy tud megvalósulni, hogy a munkatársaim, és remélem Te is köztük leszel, egy közös csapatmunkával teljesítik azt a különleges májusi alapozó programot, amit elindítok május 1-ével a csapatomban 🙂

Különlegessége ennek a programnak a bőkezű ajándékokon túl, hogy a teljesítésével igen nagy része telejsítve lesz a Flavon által meghirdetett két jutalom program is: egy exkluzív gála vacsora a tulajdonosokkal és a legsikeresebb hazai és nemzetközi partnerekkel a Magyar Tudományos Akadémián, ill egy négy csillagos pihentető, teljes ellátásos wellness hétvége Hévizen, szintén a tulajdonosok és a sikeres vezetők társaságában! 🙂

És mi jön ezek után augusztustól?

Nézd meg a videót a részletekért, és tarts velem Te is ebben a sikermenteben!

Ki akarod venni a részed a határtalan sikerből?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Kryptoizék kamuszöveggel KONTRA korrekt ajánlat, Flavon

A mai videóm témáját egy fiatalembernek köszönhetem, aki rámírt Messengeren – egy „fantasztikus” ajánlattal kínált meg, amivel nem is lett volna gond, mert szépen visszautasítom, vagy figyelmen kívül hagyom. Azonban az illető egy, a személyemet érintő hatalmas nagy kamuszöveggel körítette az egészset…és itt elszakadt a cérna nálam… 🙂

A videóban kifejtem, az „ajánlatot”, és hogy mit válaszoltam 😉
Nézd meg!

Miért hiszik el még ma is az emberek, hogy nulla munkával milliomosok lesznek tegnapra?!?! Miért kell egy újabb pilótajátékot azzal támogatni, hogy bedőlnek neki, nem hisznek önmagukban és a fejlődés erejében?

Mik a tapasztalataim, amik az elmúlt években engem igazolnak, hogy jobb minél távolabb tartani magunkat a kryptovalutás és egyéb hasonló „megbízható” ajánlatoktól?

Mit ad a valódi, korrekt Network Marketing és a Flavon?
Van vele munka? Igen!
Vannak benne kihívások, nehézségek? Igen!
Ennek ellenére megéri? Határozottan igen!

Nézd meg a videóban, hogyan zajlik a valódi, tartós fejlődés, és anyagi felemelkedés folyamata!

Ki akarod venni a részed a korrekt sikerből?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Újabb lépcsőfok a célhoz vezető úton

Az elmúlt két hétben sok izgalmas dolog történt.
Sikeresen, kiemelkedő rekord eredménnyel zártuk a márciusi hónapot a csapatommal, több száz karton Flavon termékkel járultunk hozzá a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány támogatásához, és több partnerem is sikeresen teljesítette a Flavon Picnic kiírás feltételeit 🙂

Az elmúlt évek hasonló időszakához képest nagyon szép dinamikus növekedés az, amit létrehoztunk és viszünk tovább 🙂

Két különleges jó hírem is van a számodra így április elején:
– nagyon magas presztizsű elismeréssel gazdagodott ismét a Flavon referencia tárháza,
– és ami Neked, személy szerint még izgalmasabb lehet: Április végéig újra van lehetőség teljesíteni a Picnic kvalifikációt!!! 🙂

Ez miért jó hír? Milyen lépcsőfokot jelenthet ez Neked céljaidhoz vezető úton? Mi vár még ránk a következő hónapokan, amivel galaktikus ugrást tudunk véghez vinni a céljaink, álmaink megvalósításában?

Nézd meg a videót a részletekért!

Ki akarod venni a részed a határtalan sikerből?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Határtalan…:)

Néhány nappal ezelőtt csatlakozott a csapatomba egy új partner…az USA-ból 🙂 Ennek kapcsán tudatosult bennem egy gondolat, hogy valójában milyen lehetőség az, ami a kezemben van, és ami neked is hozzáférhető.

Végig gondoltam, hogy tulajdonképpen anélkül, hogy üzleti céllal kitettem volna a lábam az országból, sőt a városból, 6 országra kiterjedő Flavon vállalkozásom van 🙂

És ehhez kapcsolódóan egy vízió is megfogalmazódott bennem…

Nézd meg a videót a részletekért!

Ki akarod venni a részed a határtalan sikerből?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Mi a célom 2019-re?

Eddig sokszor beszéltem már arról Neked, hogy miért éri meg velem tartanod, milyen előnyöd, sikered származhat abból, ha elkezdjük közösen megvalósítani a céljaidat.

Most azt akarom megmutatni Neked, hogy én hova tartok, mik az én céljaim erre az évre, és ez miért jó Neked 🙂

2018 őszén egy igen komoly és impozáns eredményt hoztunk létra a csapatommal, nevezetesen Gyémánt csapattá váltunk! Azonban mind a Flavon karrier rendszerében, mind az én célfüzetemben, van még bőven hova tovább lépni 😉

Mik ezek a céljaim? Milyen programokkal támogatja a Flavon a következő 6-7 hónapban a felfelé ívelő siker létrehozását? Miért a MOST a legjobb időpont számodra is, hogy elkezdjünk együtt dolgozni? Mitől egyedi ez a momentum az egész nemzetközi Network Marketing és egészségmegőrzés piacán?

Tudd meg a videóból, nézd meg most!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló, családias közösségbe?