Április közepét írunk. Nem tudom, Te hogy vagy vele, de nekem úgy tűnik, mintha még csak tegnap lett volna Újév…pedig a naptár szerint túl vagyunk már lassan az év első egyharmadán.
Durva, hogy milyen gyorsan telik az idő 😮
És ami még durvább, hogy azok a célok, amiket az év elején leírtunk (ugye Te is írtál célokat? Olvasd el itt, hogyan kell hatékonyan kitűzni), egyre közelebb kerülnek hozzánk…legalábbis a határidő, ameddig meg akarjuk valósítani őket 🙂
Nekem vannak már most, olyan céljaim, amiknek a határidejét módosítanom kell, mert sajnos nem voltam annyira fókuszban, hogy meg tudjanak valósulni 🙁 Az viszont biztos, hogy meg fogom valósítani őket, mert vágyom rájuk!
Van viszont egy nagyon komoly fő célom üzletileg , anyagilag erre az évre, ami minden egyéb célomnak a megvalósulását gyorsíatni fogja.
Profi vezetők a hálózatban sokszor elmondják előadásaikban, vagy személyes beszéltgetések alkalmával, hogy egy hálózatot felépíteni nem lehet lassan, csak gyorsan.
Mit jelent ez?
Bármi is legyen a célunk, ahhoz hogy azt el tudjuk érni, X+6 hónapra van szükség.
A 6 hónap viszonylag világos: 6 hónap fókuszált, kitartó és hatékony munkával meg tudjuk valósítani a célunkat. Pont. Ezen nincs mit magyarázni, cselekedni kell.
Igenám, de ha ez ilyen egyszerű, akkor a csatlakozástól számított 6 hónap múlva miért nem éri el a többség a célját? Ennek két összefüggő oka van:
- Egyrészt valószínüleg hiányzik abból a 6 hónapból az a bizonyos fókuszáltság, hatékonyság, ami az eredmények megszületéséhez kell;
- Másrészről az egyenletnek van „X” tényezője is. Ez az X idő jelenti azt az időt, amíg piszmogunk, alibi melót végzünk, túl tervezünk, kifogásokat gyártunk és még sorolhatnám.
Az a bizonyos 6 hónap, aminek a végére elérjük a kitűzött célunkat, onnantól indul, amikor fejben kattan valami, fellobban a szenvedély és az eltökéltség tüze a lelkünkben, a gyomrunkban, a szívünkben és lézerfókusszal, szemellenzősen, „ha törik, ha szakad” hozzáállással megyünk előre, eltapossuk az akadályokat (vagy észre se vesszük őket) és haladunk előre.
Ez az az állapot, amikot minden törekvésünk váratlan pozitív fordulatot vesz, új, addig nem is gondolt lehetőségek kerülnek az utunkba, amik segítik az előre jutást.
Te is ismered ezt az állapotot ugye? Akkor volt ilyen utoljára, amikor éreztük, hogy most sinen vagyunk és el is értük a célt, amiért mentünk.
Én is többször átéltem már. Üzletileg legaktívabban utoljára pont egy évvel ezelőtt kezdődött egy ilyen 6 hónapos periódusom, amikor a Flavon 2.0 innovációjának első dobását készítettük elő a bevezetésre. Hatalmas siker lett, minden képzeletet felülmúló rekord eredmények születtek céges szinten is, nálam is, és mindenkinél, aki fókuszba tette magát és abba a bizonyos 6 hónapos időszakba tudta helyezni magát fejben.
Mikor a legaktuálisabb elkezdeni ezt a 6 hónapot?
Tegnap előtt 🙂 Bármikor, de inkább minél előbb, mondjuk MOST! A saját érdekünkben, a saját életünk miatt. Nincs mire várni. A körülmények sose lesznek jobbak, ideálisabbak, „egyszerűen” csak meg kell hoznunk a döntést és belevágni, és kitartani a végéig.
Miért írom ezt most?
Mert van egy nagyon idális 6 hónapos ajánlatom számodra! 🙂
Az előbb írtam, hogy pont egy évvel ezelőtt ilynekor volt egy kattanásom, pont 6 hónappal azelőtt, hogy a Flavon 2.0 innovációját, a Flavon Peak termékcsalád első tagját bevezettük a piacra.
Most ugyanebben az időpillanatban vagyunk: pontosan 6 hónap múlva lát napvilágot a Flavon 2.0 innovációs hullám következő nagy dobása, ami az eddigi becslések szerint túl fogja bőven szárnyalni az előző bevezetést!
Most április van.
A 6 hónap szeptemberben jár le.
Az új innováció megjelenése szeptemberben lesz.
Tehát azok, akik a most kövektező 6 hónapon belül (április, május, június, július, augusztus, szeptember) minél előbb fókuszba helyezik magukat, kattannak és közös munkával kihasználjuk az előszervezési időszakot szeptember végéig, mi leszünk azok, akik a legnagyobb fejlődést és eredményeket tudjuk kivenni ebből az időszakból.
Én megcsinálom.
Ha velem taratsz, akkor meg fogod tapasztalni Te is ezt a minden képzeltet felülmúló eredmény-esőt!
Van veszteni valód? Nincs!
Nyerhetsz vele? Csakis!
Mi a legrosszabb, ami történhet? Tanulsz, fejlődsz, és önmagad jobb verziójaként tudsz nekifutni a következő időszaknak.
A 6 hónap MOST indul – ez az a bizonyos „jókor, jó helyen lenni” pillanat.
Ragadd meg a lehetőséget és tarts velem a VIP partnereim körében, akikkel a legjobb eredményket érjük el!
További információkra van szükséged? Iratkozz fel a hírlevelemre itt:
Kérdéseiddel vedd fel Velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
Hoffmann Mónika
Tel.: +36-70/61-36-917
E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com
Skype: monikahoffmann87
Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87