Ez egy érdekes téma. Már csak azért is, mert olyan abszolút belső indíttatású dolgokról szól, amit kívülről nem lehet igazán befolyásolni. A legfőbb indikátora, hogy sziklaszilárd elhatározás és masszív kitartás alakuljon ki bennünk, szintén belső dolog. Ez pedig nem más, mint a cél, a vágy.
Kell hogy legyen egy miértünk, nyomos érzelmi motiváltsággal töltött okunk, célunk, amiért elhatározzuk, hogy belekedünk valamibe, és kitartunk addig, míg véghez nem visszük a küldetést.
Ez a három terület, a vágy és az elhatározás, kitartás olyan szorosan összefügg egymással, hogy nem is lehet beszélni az egyikről a másik nélkül. Hiszen logikusan: minek kezdenél bele valamibe, ha nincs vele célod? És fordítva: ha van egy erős érzelmi motiváltságú célod, automatikusan elhatározod, hogy véghez viszed, és kitaratsz, amíg meg nem valósul.
Mégis van néhány kis pici adalék, ami van közöttük.
Induljunk ki abból, hogy megvan az erős érzelmi alapokon nyugvó célunk. Ez lehet bármi. Nekem pl most az életem több területén is megvannak az erős érzelmi motiváltságú céljaim, melyek valahol össze is függenek egymással. Hogyan tudsz hatékonyan célokat kitűzni? Ebben a cikkben megtudod!
Az egyik ilyen pl üzleti téren a Flavon 2.0 innovációjának a maximális kihasználása, hogy szeptember végére egy olyan csapatot tudjak felépíteni, akikkel legalább, egy vagy két üzleti szintet fogok lépni, ezzel 3-5x-ös növekedést generálva mind a saját, mind a partnereim üzletében. Ennek az időszaknak a potenciáljáról ebben a cikkben tudsz bővebben olvasni.
Egy másik ilyen erős érzelmi motiváltságú célom, hogy a kövtekező kb 2-2,5 hónapban egy nagyon látványos átalakuláson menjek kereszül fizikailag, egy testsúly kontroll programon keresztül. Erről a programról itt tudsz bővebben olvasni és akár csatlakozni hozzám a kihívásban!
Megvan a cél. Oké. Azt gondolnánk, hogy innen automatikusan jön az elhatározás, hogy megvalósítsuk. Ahogy vizsgálgatom a saját reakcióimat, és a már megvalósított céljaimat, azt látom, hogy egy kis adalék mindig volt ami az elhatározást kiváltotta. Ez pedig a bátorság.
Bátorság kellett nekem ugyanis minden elhatározáshoz, hogy leküzdjem azt a kisördögöt a fejemben, aki azt mondogatta, hogy „nem vagyok rá képes”, meg hogy „milyen ciki lesz, ha nem sikerül, inkább bele se kezdj”, és még számtalan „bölcs” gondolat.
Bátorság kell hozzá, hogy megszülessen az elhatározás, hogy de igenis belevágok, történjék bármi. Ha ez megvan, ezzel le tudjuk küzdeni az ördögöt, és elindultunk az úton!
Igenám, de itt jön a következő téma, a kitartás. Gondolhatjuk, hogy hát a kezdeti félelmet leküzdöttük, és elég erős az érzelmi motiváció a cél mögött, akkor, a kitartás automatikusan megvan.
Hát…nem. Az én tapasztalatom az, hogy itt szintén van több kis kötőanyag, amit többször is alkalmaznunk kell menet közben, míg célba nem érünk, hogy a kitartás meglegyen.
Itt vannak már olyan külső eszközök, amiket be tudunk vetni segítségként, de döntőrészt itt is belső munkáról van szó. Amire a tapasztalataim szerint itt nagy szükség van, hogy a kitartás megmaradjon a tudatosság, a józan ész. A józan ész, amivel logikai érvekkel is alátámasztjuk, hogy miért lesz jó nekünk, ha megvalósítjuk a célt, miért kell az nekünk. És a tudatosság, amivel tudatosan olyan önszuggessziót alkalmazunk, amivel fel tudjuk újra hergelmi magnunkban cél hoz tartozó érzelmet.
Miért kell ezt újra ébreszteni?
Mert a mindennapos monotonitás, a munka ellaposítja ezt a lángoló érzelmet. És vannak útközben nehézségek, problémák, akadályok, megoldandó feladatok, amik megtántoríthatnak. Sőt lesznek kisebb kudarcok is, amik a kedvünket szeghetik. Ilyenkor kell a kőkemény tudatosság, hogy újra felhergeljük magunkat a pozitív érzelemmel, ami miatt elkezdtük.
Ehhez lehetnek már küldő segédeszközeink is. Ilyen pl egy cél-, vagy álom füzet, amiben leírtuk a lehető legrészletesebben, hogy mire vágyunk; lehet egy falitábla, ahol ott vannak a képek a vágyott célról; post-it-ek a fürdőszoba tükrön meg aho mindennap látjuk őket; háttérkép a telefonon, a laptopon, stb. Nekem segít az a technika is, hogy miden nap rászánok néhány percet és leírom, hogy mit akarok, miért akarom és a lehető legnagyobb átéléssel elképzelem magam, amint már megvalósult.
Van még egy eszköz rendszer, ami nekem nagyon bevált, és egyre könnybben tudom az elhatározást és a kitartást megvaósítani: ez pedig az önfejlesztés, a tudatos önképzés.
A csapatunkkal, a Flavon Platinum Teammel óriási nagy hangsúlyt fektetünk a saját és partnereink tudatos fejlesztésére, hogy mindenki létre tudja hozni önmaga legjobb verzióját, és ez által egyre hatékonyabban tudja elérni, megvalósítani a kitűzött céljait.
Itt tudsz csatlakozni a csapathoz!
Hogyan tudok Neked is hatékony útmutatást adni a céljaid eléréséhez?
Milyen egyedi programok és eszközök tudnak segíteni az önfejlesztésben?
Mit képvisel a Platinum Team és a Flavon egyedülálló módon a hazai és a nemzetközi piacon?
Mitől a legemberibb és legtudatosabb csapat az, ami nálunk létrejött, és ahová Te is bekerülhetsz?
Iratkozz fel MOST a hírlevelemre és ismerd meg a részleteket!
Kérdéseiddel vedd fel Velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
Hoffmann Mónika
Tel.: +36-70/61-36-917
E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com
Skype: monikahoffmann87
Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87