Gyémánt Plusz minősülés és számok

2020 egy igen izgalmas és különleges év 🙂 Sok minden változás történik a szűkebb és tágabb környezetünkben, és ezek közt a változások között rengeteg jó dolog is van.

Az én életembe ez az időszak döntőrészt markánsan pozitív dolgokat hozott eddig, és hiszek, bízok benne, hogy lesz még idén néhány ilyen pozitívum 🙂

Márciusban egy fantasztikus rekord hónapot hoztam össze a csapatommal, aminek a jutalma egy exkluzív luxusutazás lett (amit remélhetőleg hamarosan meg is tudunk valósítani) .

A nyár folyamán szintén két szuper jutalom programra sikerült kvalifikálnom: egy különleges gálavacsorára a Magyar Tudományos Akadémián, és egy 4*-os 3 napos wellness pihenés.

Nagy reményekkel és tervekkel indultunk neki augusztusban egy limitált ideig elérhető kuriózum termék, a Ruby by Flavon bevezetésének és a hozzá kapcsolódó extra díjazású karrier programnak.

Meg is lett az eredménye!!! 🙂 🙂 🙂

Szeptember végére a csapatommal újabb rekord eredményt értünk el: megdupláztuk a márciusi teljesítményt és több mint 30 millió ft-os forgalommal bőven túlteljesítettük a GYÉMÁNT PLUSZ vezetői szintet, és ami még jobb: igen komoly kis-, közép- és felsővezetői minősülések is születtek a partnereim között!!

3 Team Leader
5 Team Leader Plus
2 ELIT
1 GYÉMÁNT

Ezen túl 39 ajándékkarton került gazdára a csapatban több mint 1,5 millió Ft értékben, és több mint 10 millió Ft jövedelem!

A Platinum Team ereje, a képzési módszereink és mentorálási programunk abszolút megmutatta az erejét most is!
Bámulatos összefogással és csapatmunkával a Platinum Team is olyan rekord eredményt tett le az asztalra 7,5 év alatt, amihez hasonlót 12-16 év alatt értek el eddig!
Több mint 140 millió Ft-os forgalommal, 87 új vezetői minősüléssel (Team Leadertől a legfelsőbb Elnökségi szintig!) Rubyn Tripla Elnökségi csapattá váltunk!

Ha valahol, akkor nálunk biztosan jó kezekben vagy!

Szakmabelieknek egy extra infó: tisztán látszik ilyen forgalmaknál, hogy akár minősülési, akár “átlagos” hónapot nézünk, a Flavon visszaosztása kimagasló.
A teljes csapatom forgalma és megkapott jövedelmem aránya 10% … elgondolkodtató, hogy a legtöbb rendszerben ez az arány, bizony sok esetben max 2-3% körül mozog, bináris típusú rendszereknél, pedig nem ritka, hogy 1% alatt van…

Számomra sokkal szimpatikusabb, ha ugyanazért a teljesítményért többet kapok, ráadásul feltétel, elvárások és teljesítménykényszerek nélkül… Te hogy vagy ezzel? 🙂

Nézd meg a videót még néhány érdekes infóért, és hogy mi vár Rád, milyen háttér, ha velem tartasz!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Honnan hová? Platinum Team mentor program

HONNAN HOVÁ? 7,5 év Flavon és Platinum Team hatás

Büszke vagyok rá, hogy a Flavonon belül a Platinum Team csapatának vagyok az egyik vezető tagja.

2 olyna karizmatikus vezetőm, mentorom van, akik a Network Marketing szakma Klasszikusai, ikonikus alakjai közé tartoznak, Ők alapították meg a Platinum Team csapatot 2013 februárjában, mikor közösen úgy döntöttek, hogy a Flavon kínálta egyedi lehetőséget kihasználva juttatják sikerre a partnereiket, köztük engem is 🙂

A Flavon kínálta különleges koncepcióhoz egy speciális vezető képző, mentorálási programokat is kifejlesztettünk, mely a csapathoz tartozóknak egyedi, különleges és az eredményekből látszóan hatékony támogatást és iránymutatást ad, mind a szakmai, mind az emberi fejlődés útján!

Több különböző program, jutalom kiírás és ösztönző eszköz van a Platinum Teamen belül, amivel Te is ki tudod hozni a maximumot önmagadból a segítségünkkel!

Büszke vagyok rá, hogy én is ennek köszönhetem, hogy mind személyiségben rengeteget fejlődtem, és fejlődök folyamatosan, mind szakmailag tudok egyre stbaliabb alapokat építeni és egyre feljebb jutni a karrier lépcsőkön, jutalom programokat teljesítek (pl ajándék kartonok, gálavacsora, wellness napok, Picnic, jutalom utak, Gyémánt út, stb), melyek a céljaimhoz kellenek.

Te is vágysz a sikerre és az elismerésre?
Te is részese akarsz lenni ennek az inspiráló közösségnek?

Tarts velem, tarts velünk!

A legjobb időzítés MOST van, hogy Te is kivedd a részed ebből a pozitív közösségből!

A 2020-as év legnagyobb lehetősége: a Flavon Nagy Dobása!

Ilyen még nem volt a Network Marketing iparágban – villámgyors komoly anyagi és karrier lehetőség!

Szeptember végéig most minden teljesítmény 40%-kal többet ér!

A jelenlegi egészségi és gazdasági helyzetre való tekintettel egy szenzációs időszakos programot dobott a Flavon a piacra!
Rántsd helyre 2 hónap alatt, szept végére az egész éves anyagi helyzetedet és alapozd meg vele a jövődet!

3 partner bevonásával 285.000 Ft jövedelem + első vezetői rang + több mint 100.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

9 partner bevonásával 619.000 Ft jövedelem + középvezetői rang, vezetői bónusszal + több mint 200.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

Enné ls komolyabb anyagi és karrier lehetőségre vágysz?

Most csak a fantáziád szabhat határt! Tarts velem!

30 perces online infók több időpontban!
Linket és időpontokat kérd e-mailen!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Honnan hová – Gyémánt jutalom luxusutazás

HONNAN HOVÁ? 7,5 év Flavon és Platinum Team hatás

A 2020-as év, azt gondolom, nyugodtan mondhatjuk, hogy nagyon sok intenzív hatást, élményt és eredményt hozott már eddig is mindannyiunk életébe….és még nincs vége 🙂

Részemről ezek kifejezetten POZITÍV hatások és változások – extra eredmények és élmények.

Ilyen különleges eredmény és élmény, hogy már márciusban sikerült teljesítenem a csapatommal a Flavon legnagyobb éves kiírás programját, mely 2019 szept-ben indult, és 2020 aug végéig tart: a Flavon Gyémánt út kiítást!

Nagyon büszke vagyok a csapatomra és magamra is, hogy ezt teljesíteni tudtuk jóval a kiírás vége előtt!

Ez az egyhetes jutalom utazás nagyon különleges, egzotikus 5*-os körülmények között lesz. Már nagyon várom, ígérem, készítek képeket, és meg is fogom osztani őket 😀

És mit tartogat még 2020 második fele számunkra? 🙂
Izzik a levegő a Flavon háza táján, sok meglepő pozitív dolog fog még itt történni aug-szept-ben biztos, és még utána is!

A legjobb időzítés MOST van, hogy Te is kivedd a részed ebből a pozitív hullámból!

A 2020-as év legnagyobb lehetősége: a Flavon Nagy Dobása!

Ilyen még nem volt a Network Marketing iparágban – villámgyors komoly anyagi és karrier lehetőség!

Szeptember végéig most minden teljesítmény 40%-kal többet ér!

A jelenlegi egészségi és gazdasági helyzetre való tekintettel egy szenzációs időszakos programot dobott a Flavon a piacra!
Rántsd helyre 2 hónap alatt, szept végére az egész éves anyagi helyzetedet és alapozd meg vele a jövődet!

3 partner bevonásával 285.000 Ft jövedelem + első vezetői rang + több mint 100.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

9 partner bevonásával 619.000 Ft jövedelem + középvezetői rang, vezetői bónusszal + több mint 200.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

Enné ls komolyabb anyagi és karrier lehetőségre vágysz?

Most csak a fantáziád szabhat határt! Tarts velem!

30 perces online infók több időpontban!
Linket és időpontokat kérd e-mailen!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Honnan hová: jutalom wellness napok

HONNAN HOVÁ? 7,5 év Flavon és Platinum Team hatás

A Flavon 2020 nyarán harmadik alkalommal hírdette meg, a lassan hagyománnyá váló nyári kiírását, mely a fókuszált nyári teljesítményt díjazza.

Ez a díj pedig egy exkluzív gálavacsorán túl egy 3 napos wellness pihenés Magyarország egyik 4 csillagos szállodájában teljes ellátással a Flavon alapító-tulajdonosaival és a teljes nemzetközi hálózat legsikeresebb vezető partnereivel.

Idén, 2020-ban második alkalommal teljesítettem sikeresen ennek a kiírásnak a feltételeit 🙂

A korábbi alkalomról nézd meg ITT a képeket 🙂

Te is vágysz a megbecsülésre, elismerésre? Tarts velem!

A legjobb időzítés ennek létrehozására MOST van!

A 2020-as év legnagyobb lehetősége: a Flavon Nagy Dobása!

Ilyen még nem volt a Network Marketing iparágban – villámgyors komoly anyagi és karrier lehetőség!

Szeptember végéig most minden teljesítmény 40%-kal többet ér!

A jelenlegi egészségi és gazdasági helyzetre való tekintettel egy szenzációs időszakos programot dobott a Flavon a piacra!
Rántsd helyre 2 hónap alatt, szept végére az egész éves anyagi helyzetedet és alapozd meg vele a jövődet!

3 partner bevonásával 285.000 Ft jövedelem + első vezetői rang + több mint 100.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

9 partner bevonásával 619.000 Ft jövedelem + középvezetői rang, vezetői bónusszal + több mint 200.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

Enné ls komolyabb anyagi és karrier lehetőségre vágysz?

Most csak a fantáziád szabhat határt! Tarts velem!

30 perces online infók több időpontban!
Linket és időpontokat kérd e-mailen!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Honnan hová: gálavacsorák az MTA-n

HONNAN HOVÁ? 7,5 év Flavon és Platinum Team hatás

A Flavon 2020 nyarán harmadik alkalommal hírdette meg, a lassan hagyománnyá váló nyári kiírását, mely a fókuszált nyári teljesítményt díjazza.

Ez a díj pedig egy exkluzív gálavacsora a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a Flavon alapító-tulajdonosaival és a teljes nemzetközi hálózat sikeres vezető partnereivel.

Idén, 2020-ban harmadik alkalommal teljesítettem sikeresen ennek a kiírásnak a feltételeit 🙂

A korábbi alkalmakról nézd meg ITT a képeket 🙂

Te is vágysz a megbecsülésre, elismerésre? Tarts velem!

A legjobb időzítés ennek létrehozására MOST van!

A 2020-as év legnagyobb lehetősége: a Flavon Nagy Dobása!

Ilyen még nem volt a Network Marketing iparágban – villámgyors komoly anyagi és karrier lehetőség!

Szeptember végéig most minden teljesítmény 40%-kal többet ér!

A jelenlegi egészségi és gazdasági helyzetre való tekintettel egy szenzációs időszakos programot dobott a Flavon a piacra!
Rántsd helyre 2 hónap alatt, szept végére az egész éves anyagi helyzetedet és alapozd meg vele a jövődet!

3 partner bevonásával 285.000 Ft jövedelem + első vezetői rang + több mint 100.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

9 partner bevonásával 619.000 Ft jövedelem + középvezetői rang, vezetői bónusszal + több mint 200.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

Enné ls komolyabb anyagi és karrier lehetőségre vágysz?

Most csak a fantáziád szabhat határt! Tarts velem!

30 perces online infók több időpontban!
Linket és időpontokat kérd e-mailen!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Honnan hová – összbevétel

Az elmúlt években több mint 28 millió Ft bevételre tettem szert.

Számolhatsz átlagot havi szintre lebontva, az is a magyar átlag jövedelem felett van bőven.

Ha pedig tudod, hogyan működik egy Network vállalkozás (és láttad a pár nappal ezelőtti bejegyzésemet a jelenlegi havi bevételeimről 🙂 ), akkor tudod, hogy folyamatosan növekszik a jövedelem hónapról hónapra.

Mit gondolsz, számodra is megérné egy kis időt és energiát fektetni egy ilyen plusz folyamatosan növekvő bevétel megteremtésére belátható időn belül? 

A legjobb időzítés ennek létrehozására MOST van!

A 2020-as év legnagyobb lehetősége: a Flavon Nagy Dobása!

Ilyen még nem volt a Network Marketing iparágban – villámgyors komoly anyagi és karrier lehetőség!

Szeptember végéig most minden teljesítmény 40%-kal többet ér!

A jelenlegi egészségi és gazdasági helyzetre való tekintettel egy szenzációs időszakos programot dobott a Flavon a piacra!
Rántsd helyre 2 hónap alatt, szept végére az egész éves anyagi helyzetedet és alapozd meg vele a jövődet!

3 partner bevonásával 285.000 Ft jövedelem + első vezetői rang + több mint 100.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

9 partner bevonásával 619.000 Ft jövedelem + középvezetői rang, vezetői bónusszal + több mint 200.000 Ft értékű ajándék termék és hétvégi pihenés, feltöltődés

Enné ls komolyabb anyagi és karrier lehetőségre vágysz?

Most csak a fantáziád szabhat határt! Tarts velem!

30 perces online infók több időpontban!
Linket és időpontokat kérd e-mailen!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Honnan hová? Extra ajándékok a jövedelmen felül

A munkahelyeden a főnököd, vagy a vállalkozásodban az üzlettársaid milyen mértékben és rendszerességgel adnak Neked extra ajándékokat havonta a jó teljesítményedért a jövedelemden felül? 🙂

Én Flavontól rendszeresen kapok a ajándékba több tízezer, vagy százezer forint értékben ajándékba termékeket a (nem kevés) jövedelmemen felül.

Miért? egyrészt azért, mert fókuszálok arra, hogy tegyek rendszeresen a céljaimért, másrészt azért, mert a partnereimnek, munkatársaimnak is folyamatosan megadom azt a szakmai és emberi támogatást, útmutatást, amivel ők is elérik a kitűzött céljaikat.

Az elmúlt 7,5 évben 112 db ajándékkarton terméket kaptam a Flavontól, melyenk több, mint 5,5 millió ft az értéke!!!
A jövedelmemen felül! 🙂

Te mit kezdenél vele?
Elfogyasztanád a családoddal és ezzel a legmagasabb szintre emelnéd az egészségi állapototokat?
Kiszolgálnád belőle a környezetedet és a bejövő pénzt más céljaidra költenéd?
Ez a Te döntésed 🙂 A Flavon odaadja Neked!

Akarsz Te is ilyen extra megbecsülést 🙂 Tarts velem!

A legjobb időzítés ennek létrehozására MOST van!
Egy világinnováció bevezetése történik 2020 szeptemberben, amivel fénysebességgel tudsz Te is kvalifikálni a különböző jutalom programokra, extra ajándékokra! Legyél ott velem az elsők közt, akik megtudják a részleteket! Részletek az eseményben: https://www.facebook.com/events/274870260276574/

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Utam az elmúlt 7,5 évben – honnan hová?

2013 február közepén került az életembe a Flavon.

2020 július közepén egy különleges online rendezvény keretein belül néhány kulisszatitkot bemutatattam, ill hogy összességében milyen emberi és anyagi eredményeket értem el ez alatt az idő alatt.

Nézd meg a videót a részletekért!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Honnan hová – elismerés, megbecsülés

HONNAN HOVÁ? 7,5 év Flavon és Platinum Team hatás

Nagyon jó érzés, hogy mind a Flavon, mind a Platinum Team alapítói, tulajdonosai folyamatosan elismerik és megbecsülik a munkámat.

Már az első teljes hónapomban elértem az első vezetői szintet, míg a jelenlegi felsővezetői Gyémánt rangomra 2018 őszén kvalifikáltam.

Folyamtos fejlődésben van a csapatom, a partnereim és én is.
És mi vár ránk 2020 őszén? 😉

Nos, tarts velem, és érjük el együtt a következő sikereket! 

A legjobb időzítés ennek elindítására MOST van! Egy világinnováció bevezetése történik 2020 szeptemberben, ami megsokszorozza a siker lehetőségét! Legyél ott velem az elsők közt, akik megtudják a részleteket! Részletek az eseményben:
 https://www.facebook.com/events/274870260276574/

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Honnan hová? Első havi bevételek

HONNAN HOVÁ? 7,5 év Flavon és Platinum Team hatás

2013 február közepe felé csatlakoztam a Flavonhoz.

Nulláró, a szakmai és emberi fejlődésemnek igencsak kezdetleges szakaszában az első pár hétben, ill az első teljes hónapomban 170, ill 272 ezer Ft volt a bevételem, ill több, mint 130 ezer Ft értékben kaptam ajándékba termékeket.

Sok? Kevés? Döntsd el. Az biztos, hogy ma sokan tudnának mit kezdeni ennyi plusz bevétellel a jelenlegi jövedelmeik mellett.

Ha Te is, akkor tarts velem és hozzuk létre ezt Neked is! 

A legjobb időzítés ennek létrehozására MOST van! Egy világinnováció bevezetése történik 2020 szeptemberben, ami kiemelt időszak lévén ezeknek a kezdő bevételeknek min a 3-5x-ösét tudja eredményezni Neked ugyanzzal a munkával! Legyél ott velem az elsők közt, akik megtudják a részleteket! Részletek az eseményben: