Vegánság – dili, divat vagy egy jó választási lehetőség a tudatos és egészséges, fenntartható jövőért?

Számtalan cikk, blog bejegyzés és irányzat létezik, ami az egészségről és a tudatos életvezetésről szól. Ezen irányzatok egyike a vegán táplálkozás és életmód, szemlélet.

Én magam 2014 őszén kezdtem el áttérni táplálkozás szintjén először a vegetáriánus, majd a vegán táplálkozásra egészségügyi kihívások miatt. Erről ebben a bejegyzésemben találsz részleteket – kiváltó okok és tapasztalatok az új táplálkozási szokásoknak köszöhetően.

Azóta egyre több információt és tapasztalatot gyűjtöttem és gyűjtök. 2019 év végén egy nagyon szuper kezdeményezés jött szembe velem két oldalról is. Egyrészt egy angol vegán életmód magazinra előfizettem az ősz folyamán és abban is többször utaltak már a „Veganuár” programra, majd nem sokkal ez után egy magyar vegán közösségnél megtaláltam ennek a magyar verzióját. A Veganuár program lényege, hogy egy hónapig (jelen esetben 2020 január 1-től) útjára indítottak egy nemzetközi programot, amivel egy „próba-hónapra” invitálnak mindenkit, hogy legyen egy hónapig vegán, legalább táplálkozás szintjén, és tapasztalja meg a jótékony hatásait. Emellett egy komplex betekintést kapnak a résztvevők a vegán szemléletmód hátterébe:

milyen előnyökkel jár egyéni és globális szinten, mind egészségileg, mind gazdaságilag
– hogyan hat a bolygó élőlényeire a vegán szemléletmód – állatok, növények, éghajlat, stb.
– milyen társadalmi és gazdasági problémákat lehet csökkenteni a vegán személeletmód terjedésével (üvegházhatás, termőföldek kizsigerelése, élelmiszerhiány csökkentése, fertőzések, károkozók csökkentése, népbetegségek terjedése, stb)


Rengeteg, szerteágazó témát ölel fel a vegánság, és ami a legfontosabb: egyéni szinten tudunk tenni ezekért – egy kis lépés az élhetőbb jövőért és egy óriási lépés a saját egészségünk és tudatosságunk irányába.

A Veganuár a próba-hónap kihívásba Te is be tudsz csatlakozni bármikor, ez első sorban rólad szól – és azzal, hogy jót teszel magadnak, jót teszel a Földenk is 🙂

Ismerd meg a programot és kezdj bele Te is itt!

Én is belekezdtem a programba, hogy még jobban megismerjem a témát.
A táplálkozásom már egy ideje megfelel ennek a szemléletnek, de persze mindig lehet mindenen még tovább javítani 😉

Számomra hatalmas segítséget jelentettek és jelentenek a magyar Flavon zöldség-gyümölcs-növényi olaj vegán esszenciák, melyek mind a komplex és kiegyensúlyozott tápanyagbevitelben sokat segítenek, mind a mai rohanó, pörgös életmód mellett gyors és azonnali megoldást tudnak nyújtani. Ismerd meg a termékeket itt és használd Te is a mindennapokban – akár a vegán próba-hónap idején, akár azon kívül!

Itt tudod megvásárolni!



Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

A Flavon termékeket itt tudod részletesebben megismerni!

Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsaán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!




Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Mi mutatnak a számok?

Két szuper hírem van mára 🙂

Az egyik, hogy az elmúlt hétvégén újra Romániában voltam, és a múltkorihoz hasonlóan most is nagyon szép eredmények születtek 🙂

Ez miért jó hír Neked? Két okból:

Az egyik, hogy ha van Marosvásárhely és környékén ismerősöd, akkor tudok segíteni abban, hogy sikeres példákat felmutatva, elindítsunk Neked is ott egy jövedelemtermelő csapatot 😉

A másik, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is egyre nagyobb igény mutatkozik arra, amit a Flavon az emberek életéhez hozzá tud adni: több pénz, több minőségi szabadidő, elismerés, megbecsülés, jobb egészségi állapot, minőségi emberi, baráti kapcsolatok, közös fejlődés, tanulás, szuper közösség, stb. 🙂



A másik jó hírem pedig, hogy január 11-én lesz egy különleges évindító zártkötű rendezvényünk. Ez azért jó hír számodra, mert ha már találkoztál Network vállalatokkal (vagy ha még soha), vagy akár épp kapcsolatban is állsz valamelyikkel üzletileg, akkor mindenképp el kell jönnöd erre a rendezvényünkre. Itt ugyanis SZÁMSZERŰEN, TÉNYSZERŰEN, kendőzetlenül meg fogjuk mutatni, hogy ugyanazért a forgalmi teljesítményért melyik cégnél mennyi pénzt kapsz, és hol milyen feltételeket kell még teljesítened! Lesz három olyan konkrét cég, három különböző típusú kifizetési rendszerrel, melyek ma a legismertebbek és legfelkapottabbak közé tartoznak – kontra Flavon 🙂

Én már láttam a számokat, és azt gondolom ezek alapján, hogy aki szeret ugyanakkor teljesítményért inkább több pénzt és elismerést kapni, elvárások nélkül, neki nem lesz kérdés, hogy hova érdemes fektetnie az energiáit (Flavon 🙂 )

Kíváncsi vagy a részletekre?
Nézd meg a videót és tarts velem január 11-én!




Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!





Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!




Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Eredménydús szeptember, eseménydús októberi kezdés

Lezárult a Flavon Peak Future hivatalos előpromóciós, bevezető időszaka, mely rengeteg extra ajándékkal és jutalommal járt. Nagyon szép eredmények születtek a csapatomban, büszke vagyok a partnereimre azokért a teljesítményekért, amiket mind egyénileg, mind csapatszinten teljesítettek. Nagyon sok ajándékkarton kvalifikáció történt, kis- és közép vezetői szint újrateljesítések, ill egy nagyon komoly felsővezetői minősülés történt a csapatban!

Összességében büszkén mondhatom, hogy egy nagyon stabil, erős Gyémánt forgalmat hoztunk újra létre, minden idők eddigi legjobb forgalmát! 🙂

És hogy jól folytatódjon az október: a nyári és szeptemberi munkának köszönhetően sok új partner csatlakozott a csapatomba különböző szinteken, akik számára egy új fejezet veszi kezdetét a céljuk felé vezető úton 🙂
Ebben a Platinm Team egyedi vezetőképző és mentorálási rendszere fog nekik segíteni, ill az október 13-án megrendezésre kerülő 15. Flavon Jubileumi Gála rendezvénye!

Ezek mellett két izgalmas program vár még rám a következő napokban 😀
Egy exkluzív jutalom gálavacsora a Magyar Tudományos Akadémián és egy három napos 4 csillagos kényeztető wellness pihenés Hévízen – a Flavon jutalmaként a nyári fókuszált csapatmunkáért! 🙂 🙂 🙂 Ezekről egy későbbi bejegyzésben még beszámolok!

Milyen eredmények születtek?
Milyen jutalmak voltak és lesznek még?
Tudd meg a videóból!




Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!





Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!




Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Tanulj azoktól, akik már ott tartanak, ahová te éppen tartasz

Több módja is létezik annak, hogy sikert érjünk el.
Mehetünk a saját fejünk után, úgymond kikaparhatjuk magunk a gesztenyét. Ennek sok haszna van, azonban többnyire nagyon hoszzú, lassú folyamat, emellett bőségesen meg kell fizetni a tanulópént is – minden értelemben.

Egy másik lehetséges mód, pedig ha olyan, már sikeres emberek társaságában töltjük az időnk nagy részét, akiktől tanulni tudunk, akik már végigmentek azokon a lépéseken, amik előttünk állnak.

Én ezt az utóbbi utat választottam. Itt is vannak hibák, amiket elkövetek, azonban rengeteget tudok tanulini a mentoraimtól, és azoktól, akik már ott tartanak, ahova én épp tartok, így út közben is sok sikert tudtam már elérni!

Erre a legjobb eszköz a rendezvények. A Flavon és a Platinum Team erre több lehetőséget is kínál, javaslom, hogy gyere tarts velem, és kamatoztasd az életedben a tapasztalatainkat!

Mit tanultam én eddig? Miért szeretem ezeket a fórumokat?
Tudd meg a videóból!




Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!





Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!




Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Egzotikus finomságok – Peak Future összetevők 4.

Végül, de nem utolsó sorban, elérkeztünk a Peak Future egyedi és egzotiku összetevőihez, melyek önállóan is komplex hatással bírnak, ám így együtt, szinergiában a többi összetevővel, hatványozott hatást tudnak kifejteni!

Ez a három egzotikus finomság pedig: az eper, a mangó és a goji berry!

Milyen hatást képesek kifejteni a szervezetdre?
Tudd meg a vidóból!



Ismerjük meg részeletesen ezt a három különleges összetevőt!

MANGÓ

JÓTÉKONY HATÓANYAGOKBAN BŐVELKEDIK: A-provitaminban, B1-, B2-, B6-vitaminokban gazdag. Rengeteg E-vitamint tartalmaz, sok benne a tápanyag, tele van rostokkal, antioxidánsokkal (pl kriptoxantin), bővelkedik C-vitaminban, K-vitaminban, rézben, káliumban, szelénben, magnéziumban, foszforban, cinkben, vasban, Omega-3 és -6 zsírsavakban, és keményítőben is.

•C-vitamin tartalma: 35x almához, 16x banánhoz, 9x citromhoz, 3x narancshoz képest

GYOMORBARÁT: Az enzimeknek köszönhetően gyomorvédő hatása is van. A mangó emészthető enzimeket tartalmaz, amelyek segítenek a fehérjék lebontásában és támogatja az emésztőrendszer megfelelő működését. Rendkívül hatásos a gyomorsav elleni harcban is. Magas rosttartalmának köszönhetően a székrekedés ellen is jó. Segíti az optimális sav-lúg egyensúlyt kialakítani

VÉD A RÁK ELLEN: Erős antioxidáns hatása van, ezáltal immunerősítő és csökkenti a rák kialakulásának esélyét. A mangó kifejezetten olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek megvédik a szervezetet többek között a vastagbélráktól, emlőráktól, prosztataráktól és a leukémiától is.

CUKORBETEGSÉG ELLEN IS HATÁSOS: Cukorbetegeknek kifejezetten ajánlott. A mangó normalizálja a vér inzulinszintjét, mivel 41-60 közötti a glikémiás indexe, ennek köszönhetően nem növeli a vércukorszintet. Ezt a betegséget azonban nem csak a gyümölccsel enyhítheted, hanem a levelével is.

CSÖKKENTI A VÉRNYOMÁST: Mivel a mangóban rengeteg a kálium, csökkenti a vérnyomást. Csökkenti a rossz koleszterin szintet. Jelentős A-, és E-vitaminforrás, valamint szelén is nagy mennyiségben található meg benne. Ezek együttes hatása pedig azért felelős, hogy megvédjen a szív-és érrendszeri problémáktól.

LASSÍTJA AZ ÖREGEDÉST: A mangóban található antioxidánsok lassítják az öregedési folyamatokat, halványítják a már kialakult ráncokat, és puhábba teszik a bőrt. Jelentős védelmet nyújt az UV sugárzás károsító hatása ellen

EPER

ERŐSÍTI AZ IMMUNRENDSZERT: Remek C-vitamin-forrás, elősegíti a szervezet munkáját. A legtöbb ember sajnos nem fogyaszt elegendő mennyiségű természetes C-vitamint, egy adag eper pedig nagyjából 51 mg C-vitamint tartalmaz, vagyis a napi szükséglet felét. Erős antibakteriális és antivirális hatású.

JAVÍTJA A SZEM EGÉSZSÉGÉT: A benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően meggátolja a szürkehályog kialakulását, ami később akár vakságot is okozhat. Az eperben lévő C-vitamin fontos szerepet játszik a szem szaruhártyájának és retinájának megerősítésében.

SZEX-BARÁT GYÜMÖLCS: Az eper hatóanyagai nagyban hozzájárulnak a természetes libidó növeléshez.

SEGÍT LEGYŐZNI A RÁKOT: A C-vitamin egy antioxidáns, ami leköti a szabad gyököket, mielőtt azok elrákosodhatnának. A legjobb védekezés a megelőzés, az egészséges, erős immunrendszer a legjobb esélyeket biztosítja bármilyen betegség ellen.

SEGÍT MEGELŐZNI A RÁNCOKAT: Ismét a C-vitaminnak köszönhető, hogy az eper tulajdonképpen csökkenti a ráncok kialakulását. A rugalmas bőrt biztosító kollagén termeléséhez ugyanis elengedhetetlen a C-vitamin és a víz, az eper pedig mind a kettőben bővelkedik.

CSÖKKENTI A GYULLADÁST: Antioxidáns hatásának és a fitokemikáliáknak hála segít csökkenteni az ízületek gyulladását. Egy tanulmány szerint a napi 16 szem epret fogyasztó nők szervezetében jelentősen kisebb az esélye bármilyen gyulladás kialakulásának.

HARCOL A ROSSZ KOLESZTERINNEL: A szívbetegségek egyik leggyakoribb okozója a magas koleszterinszint, az eper azonban képes felvenni a harcot a rossz koleszterinnel. Serkenteni tudja az artériák kitisztításáért felelős lipoproteinek munkáját, vagyis csökkenti az elzáródások kockázatát. Ezen felül gyulladáscsökkentő, ami szintén jó a szívnek.

VÉRNYOMÁSCSÖKKENTŐ: Az eperben lévő kálium szintén sokat tesz a szív egészségéért, hiszen szabályozza a vérnyomást, Mivel az csökkenti az LDL, vagyis a rossz koleszterin szintjét, csökkenti a gyulladást és a magas vérnyomást. Ezek miatt az epret méltán nevezhetjük az egyik legszívbarátabb gyümölcsnek.

ROSTBAN GAZDAG: A rost elengedhetetlen az egészséges emésztéshez, az eper pedig adagonként 2 grammal lát el. A hiányában könnyen székrekedés, bélgyulladás léphet fel, ami a 60 év felettiek 50%-át érinti. A II-es típusú cukorbetegségben szenvedőknek is hasznos, mert a rost lassítja a cukrok véráramba kerülését.

SEGÍT FOGYNI: A megfelelő testsúly fenntartása az egyik legjobb módja annak, hogy a II-es típusú cukorbetegség kialakulása ellen védekezz. Természetes módon alacsony a kalóriatartalma (32 kalória 100 grammban), zsírmentes és alacsony a nátrium- és cukortartalma.

KISMAMÁKNAK IS JÓ: Egy adag eperben kb. 21 mcg folsav van. A folsav a terhesség korai szakaszában fontos, mert segít a magzat agyának, gerincvelőjének kiépítésében, így az eperrel akár születési rendellenességeket is megelőzhetsz.

GOJI BERRY

SZUPERTÁPLÁLÉK GAZDAG TÁPANYAG ÖSSZETÉTELLEL: 67x több B1-vitamin, mint barnarizsben; 3x annyi C-vitamin, mint narancsban; kimagasló kálcium, béta-karotin, B3-vitamin tartalom; igen jelentős további vitamin, ásványianyag, nyomelem, antioxidáns, aminosav, enzim és növényi rost tartalom

KIMAGASLÓ VÉDELEM A RÁK ELLEN: több mint 50 klinikai vizsgálat igazolja, hogy felveszi a küzdelmet különböző daganatos megbetegedések ellen: gyomor, méhnyak, prosztat, máj, leukémia, tüdő, nyelőcső, bőr. Véd a sugárzás okozta kromoszóma károsodástól. Hatóanyagai igazoltan DNS-védő hatással bírnak

EXTRA ERŐS ANTIOXIDÁNS VÉDELEM: az ismert élelmiszerek közül az egyik legerősebb antioxidáns hatással bíró növény

MAXIMÁLIS IMMUNITÁS: 21%-al növeli minden sejt élettartamát; lassítja az öregedési folyamatokat

FOKOZOTT SZÍV-ÉRRENDSZERI VÉDELEM: csökkenti a rossz koleszterin szintet; optimalizálja a vérnyomást és a vérsűrűséget; emeli a vér kálium szintjét; csökkenti a vérlemezkék összecsapzódását; gátolja a vérlipid oxidációját;

ERŐTELJES GYULLADÁS-KONTROLL: legmagasabb béta-kriptoxantin tartalmú növény, mely a legerősebb termszetes gyulladásgátló; asztmásoknál jelentősen javíthatja a légzési kapacitást 

KIMAGASLÓ ROST TARTALOM: több mint 21% oldható és oldhatatlan rosttartalmával jelentős segítséget nyújt a szív-érrendszer egészségében, az optimális cukoranyagcserében, az emésztésben, és ez által az ideális testsúly kialakításában.

MÁJ VÉDELEM FELSŐFOKON: hatékonyabb a máj védelem területén, mint a máriatövis; jelentősen fokozza a máj méregtelenítő funkcióját; jelentősen védi a májat a környezet rákkeltő hatásaitől és a Hepatitis vírusfertőzéstől;

VÉRCUKORSZINT OPTIMALIZÁLÁS: segít optimális szinten tartani a vércukorszintet; visszafordíthatja cukorbetegség okozta DNS- és oxidatívkárosodásokat; az egyik legalacsonyabb glikémiás indexel rendelkezik (29);

SZEM EGÉSZSÉG: visszafordíthatja az időskori látásromlást; élesítheti a látást

TERMÉKENYSÉG FOKOZÓ: javítja a spermiumok aktivitását




Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

A Flavon termékeket itt tudod részletesebben megismerni!

Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsaán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!




Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Az oldalon található információk tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek. Nem helyettesíthetik szakember véleményét, a velük való személyes megbeszélést és kivizsgálást. Nem adhatnak választ betegségekkel illetve azok gyógymódjaival kapcsolatos kérdésekre. Az étrend-kiegészítők nem helyettesítik a vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Flavon Peak Future összetevők 1. rész

Érkezik az új Peak Future termék, ami számtalan értékes és izgalmas összetevővel rendelkezik 🙂

Ahogy korábbi videóimban ígértem, részletesen végig fogom venni az egyes összetevőket, hogy melyiknek milyen egyedi élettani hatása van.

Első alkalommal azokat az összetevőket mutatom be, melyek megtalálhatóak korábbi Flavon termékekben is.

A fenti videóban a Peak Future legfőbb irányvonalát mutatom meg Neked, ill azt, hogy mitől más, mint pl a szintén gyümölcsös alapú Peak Fruit.

Az összetevőket ismertető videósorozat első részében a kiemelt összetevők legfőbb különlegességeit ismerheted meg, részletes infót pedig lentebb találsz róluk!

Nézd meg a videót az első 8 összetevőért és tudd meg a legkülönlegesebb élettani hatásukat, ill azt, hogy miért a SÁRGA szín a domináns a Future esetében! 😉

Nézd meg itt, hogy a videóban szereplő összetevők melyik Flavon termékekben találhatóak már meg, és mit lehet róluk tudni:


AlmaFlavon Peak Fruit

GránátalmaFlavon Max Plus, Flavon Joy, Flavon Peak Fruit

CéklaFlavon Max, Flavon Kids, Flavon Max Plus, Flavon Joy, Flavon Peak Fruit

Béta-glükán Flavon Green Plus, Flavon Joy, Flavon Peak Fruit

SzőlőmagFlavon Protect

Sütőtök Flavon Protect, Flavon Joy, Flavon Peak Veggie

Fekete bodzaFlavon Protect, Flavon Max Plus, Flavon Max

Dióolaj Flavon Peak Fruit




Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

A Flavon termékeket itt tudod részletesebben megismerni!

Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsaán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!




Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Hogyan gyógyítja a Flavon Peak termékcsalád a zsebfekélyt?

Létezik egy betegség, amivel a társadalom szinte minden tagja küzd, vagy időszakosan, vagy folyamatosan. Én is, a környezetemben mindenki, és bizony Te is!
Ez a probléma rengeteg stresszt hoz a mindennapokba, veszélyezteti a család, a párkapcsolat harmóniáját, békéjét. Okozhat depressziót, elkeseredettséget, és sajnos akár tragikus kimenetele is lehet… 🙁

Ez nem más, mint az anyagi problémák, vagyis a zsebfekély!

Én is sokszor találkoztam már vele a saját életemben, és jelenleg egyetlen olyan embert se ismerek, aki nem szenvedett volna már ettől a problémától hosszabb-rövidebb ideig.

Van egy jó hírem! Találtam rá megoldást, sőt, büszkén és határozottan kijelenthetem, hogy a fellelhető leghatékonyabb és leggyorsabb megoldást találtam meg rá, és alkalmazom én is eredményesen a saját életemben. Szerencsére az én storym nem kirívó, egyedi eset!

A Flavon Peak termékcsalád „klinikailag” többszörösen igazoltan, alátámasztottan képes a zsebfekélyt a leggyorsabban és leghatékonyabban meggyógyítani ma az étrend-kiegészítős, ill Network Marketing piacon!

Hogyan? Miért? Mitől tud többet és jobbat gyorsabban, mint bármelyik versenytárs?

Tudd meg a videóból!

Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

A Flavon termékeket itt tudod részletesebben megismerni!




Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!



Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsaán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!



Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!




Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Augusztusra van egy különleges ajándékom Neked!

Elindult az új Flavon Peak Future kedvezményes előrendelési és exkluzív bevezetési időszaka! 😀

Egy nagyon egyedi, különleges és komplex termék az, ami a Future-el az egészségmegőrzés piacára fog kerülni!

A Peak Future hivatalosan év végétől lesz kapható, azonban azok, akik most augusztusban leadják a kedvezményes előrendelésüket, már szeptemberben kézben tartahatják a JÖVŐT és mellette számtalan mennyiségű extra ajándékot kapnak a Flavontól a megelőlegezett bizalomért!

No, de hol van még szeptember??? 🙂

Van egy egyedi személyes meglepetésem Neked most augusztusra!
Lehetővé teszem Neked, hogy benne legyél abban a 10 fős csapatban, akik a világon az elsők között MÁR MOST AUGUSZTUSBAN el tudják kezdeni fogyasztani a Peak Future-t!

Figyelj!!! Ez az ajánlat az én személyes ajánlatom Neked, senki mástól nem fogod megkapni, még a Flavontól se! 🙂


Hogyan lehetséges ez?
Mitől különleges a Peak Future? Mi van benne?

Nézd meg a videóban a részleteket!!!

Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

A Flavon termékeket itt tudod részletesebben megismerni!




Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!



Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsaán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!



Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!




Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Kezünkben a jövő – érkezik a PEAK FUTURE!

Bemutatásra került augusztus 1-én a Flavon Peak termékcsalád legifjabb tagja, a Peak Future! 😀

Számtalan izgalam és értékes összetevő került az új termékbe, melyek többségére akár önálló céget is lehetne alapítani, olyan komplex élettani hatásokkal bírnak!

Mik kerültek az új termékbe? Kinek szól? Nézd meg a videót! 😉

Egy nagyon különleges és egyedi időszak vette kezdetét: a Future bevezetési és előrendelési kampánya!
Akár felhasználóként, akár a lehetőséget megragadva, extra jövedelemszerző eszközként tekintesz a Future-re, augusztus 2-31-ig egy igen nagy volumenű kedvezmény, ajándék, és előrelépési lehetőség van most előtted!

Mik ezek? Nézd meg a videót! 🙂

Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

A Flavon termékeket itt tudod részletesebben megismerni!




Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!



Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsaán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!



Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!




Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Tudatos Életmód Klub – első találkozó: hatékony időbeosztás

A tudatos tervezés és időbeosztás nélkülözhetetlen eszköze: papír alapú vagy online határidőnapló! www.monikahoffmann.hu

Szuper hangulatban, finom falatokkal és hasznos gondolatokkal, tippekkel lezajlott a Tudatos Életmód Klub első rendezvénye ? Sok gyakorlatias és értékes ötletet és tanácsot osztottunk meg egymással a hatékony élettervezés és időbeosztás kapcsán. Amiben mindannyian egyetértettünk:

  1. Alapvető, hogy legyen egy célunk, akár aznapra, az adott hétre, hónapra, ill az évre, és ennek alárdendelve alakítsuk ki a napi időbeosztásunkat.
  2. Kell, hogy rend és rendszer legyen körülöttünk és az időbeosztásunkban. Érdemes egy napi rutint kialakítani, amiben helyet kapnak pl a személyes fejlődésünkre irányuló olvasás, spot, énidő, stb.
  3. Fontos, hogy priorizáljuk a napi/heti teendőket, és mindig egyszerre csak egy dologgal, az aktuálisan legfontosabbal foglalkozzunk addig, amíg be nem fejeztük.
  4. Ne vesszünk el a részletekben, legyünk hatékonyak, ne piszmogjunk, kerüljük az „ál-cselekvéseket”
  5. Mindenképp fontos, hogy vezessünk határidőnaplót, akár papír alapon, akár online naptárban. A lényeg, hogy lássuk át mindig a teendőket, és tudjuk, mikor mit kell tennünk, hogy elérjük a céljainkat.

A hangulatot, az élményeket, az érzéseket így természetesen nem lehet átadni, ezért bízunk benne, hogy a legközelebbi alkalmon is találkozunk! ?Csatlakozz zárt Fb csoportunkhoz a következő alkalom részleteiért ITT

Miről szól a Tudatos Életmód Klub? Nézd meg itt!