Számtalan cikk, blog bejegyzés és irányzat létezik, ami az egészségről és a tudatos életvezetésről szól. Ezen irányzatok egyike a vegán táplálkozás és életmód, szemlélet.
Én magam 2014 őszén kezdtem el áttérni táplálkozás szintjén először a vegetáriánus, majd a vegán táplálkozásra egészségügyi kihívások miatt. Erről ebben a bejegyzésemben találsz részleteket – kiváltó okok és tapasztalatok az új táplálkozási szokásoknak köszöhetően.
Azóta egyre több információt és tapasztalatot gyűjtöttem és gyűjtök. 2019 év végén egy nagyon szuper kezdeményezés jött szembe velem két oldalról is. Egyrészt egy angol vegán életmód magazinra előfizettem az ősz folyamán és abban is többször utaltak már a „Veganuár” programra, majd nem sokkal ez után egy magyar vegán közösségnél megtaláltam ennek a magyar verzióját. A Veganuár program lényege, hogy egy hónapig (jelen esetben 2020 január 1-től) útjára indítottak egy nemzetközi programot, amivel egy „próba-hónapra” invitálnak mindenkit, hogy legyen egy hónapig vegán, legalább táplálkozás szintjén, és tapasztalja meg a jótékony hatásait. Emellett egy komplex betekintést kapnak a résztvevők a vegán szemléletmód hátterébe:
– milyen előnyökkel jár egyéni és globális szinten, mind egészségileg, mind gazdaságilag
– hogyan hat a bolygó élőlényeire a vegán szemléletmód – állatok, növények, éghajlat, stb.
– milyen társadalmi és gazdasági problémákat lehet csökkenteni a vegán személeletmód terjedésével (üvegházhatás, termőföldek kizsigerelése, élelmiszerhiány csökkentése, fertőzések, károkozók csökkentése, népbetegségek terjedése, stb)
Rengeteg, szerteágazó témát ölel fel a vegánság, és ami a legfontosabb: egyéni szinten tudunk tenni ezekért – egy kis lépés az élhetőbb jövőért és egy óriási lépés a saját egészségünk és tudatosságunk irányába.
A Veganuár a próba-hónap kihívásba Te is be tudsz csatlakozni bármikor, ez első sorban rólad szól – és azzal, hogy jót teszel magadnak, jót teszel a Földenk is 🙂
Ismerd meg a programot és kezdj bele Te is itt!
Én is belekezdtem a programba, hogy még jobban megismerjem a témát.
A táplálkozásom már egy ideje megfelel ennek a szemléletnek, de persze mindig lehet mindenen még tovább javítani 😉
Számomra hatalmas segítséget jelentettek és jelentenek a magyar Flavon zöldség-gyümölcs-növényi olaj vegán esszenciák, melyek mind a komplex és kiegyensúlyozott tápanyagbevitelben sokat segítenek, mind a mai rohanó, pörgös életmód mellett gyors és azonnali megoldást tudnak nyújtani. Ismerd meg a termékeket itt és használd Te is a mindennapokban – akár a vegán próba-hónap idején, akár azon kívül!
Itt tudod megvásárolni!
Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!
Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!
A Flavon termékeket itt tudod részletesebben megismerni!
Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsaán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?
Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!
Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:
Hoffmann Mónika
Tel.: +36-70/61-36-917
E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com
Skype: monikahoffmann87
Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87