Gyémánt Plusz minősülés és számok

2020 egy igen izgalmas és különleges év 🙂 Sok minden változás történik a szűkebb és tágabb környezetünkben, és ezek közt a változások között rengeteg jó dolog is van.

Az én életembe ez az időszak döntőrészt markánsan pozitív dolgokat hozott eddig, és hiszek, bízok benne, hogy lesz még idén néhány ilyen pozitívum 🙂

Márciusban egy fantasztikus rekord hónapot hoztam össze a csapatommal, aminek a jutalma egy exkluzív luxusutazás lett (amit remélhetőleg hamarosan meg is tudunk valósítani) .

A nyár folyamán szintén két szuper jutalom programra sikerült kvalifikálnom: egy különleges gálavacsorára a Magyar Tudományos Akadémián, és egy 4*-os 3 napos wellness pihenés.

Nagy reményekkel és tervekkel indultunk neki augusztusban egy limitált ideig elérhető kuriózum termék, a Ruby by Flavon bevezetésének és a hozzá kapcsolódó extra díjazású karrier programnak.

Meg is lett az eredménye!!! 🙂 🙂 🙂

Szeptember végére a csapatommal újabb rekord eredményt értünk el: megdupláztuk a márciusi teljesítményt és több mint 30 millió ft-os forgalommal bőven túlteljesítettük a GYÉMÁNT PLUSZ vezetői szintet, és ami még jobb: igen komoly kis-, közép- és felsővezetői minősülések is születtek a partnereim között!!

3 Team Leader
5 Team Leader Plus
2 ELIT
1 GYÉMÁNT

Ezen túl 39 ajándékkarton került gazdára a csapatban több mint 1,5 millió Ft értékben, és több mint 10 millió Ft jövedelem!

A Platinum Team ereje, a képzési módszereink és mentorálási programunk abszolút megmutatta az erejét most is!
Bámulatos összefogással és csapatmunkával a Platinum Team is olyan rekord eredményt tett le az asztalra 7,5 év alatt, amihez hasonlót 12-16 év alatt értek el eddig!
Több mint 140 millió Ft-os forgalommal, 87 új vezetői minősüléssel (Team Leadertől a legfelsőbb Elnökségi szintig!) Rubyn Tripla Elnökségi csapattá váltunk!

Ha valahol, akkor nálunk biztosan jó kezekben vagy!

Szakmabelieknek egy extra infó: tisztán látszik ilyen forgalmaknál, hogy akár minősülési, akár „átlagos” hónapot nézünk, a Flavon visszaosztása kimagasló.
A teljes csapatom forgalma és megkapott jövedelmem aránya 10% … elgondolkodtató, hogy a legtöbb rendszerben ez az arány, bizony sok esetben max 2-3% körül mozog, bináris típusú rendszereknél, pedig nem ritka, hogy 1% alatt van…

Számomra sokkal szimpatikusabb, ha ugyanazért a teljesítményért többet kapok, ráadásul feltétel, elvárások és teljesítménykényszerek nélkül… Te hogy vagy ezzel? 🙂

Nézd meg a videót még néhány érdekes infóért, és hogy mi vár Rád, milyen háttér, ha velem tartasz!

Be akarsz kerülni Te is ebbe a pozitív, inspiráló közösségbe?
Meg akarod tapasztalni a Flavon élményt?
Azt az életet akarod élni, amit megálmodtál magadnak?
Részese akarsz lenni a siker-csapatomnak?

Csatlakozz a csapatomba itt!

Iratkozz fel a hírlevelemre, és ismerd meg a Flavon biztosította háttertet, a stabil alapokat és azt a módszert, rendszert és gondolatiságot, amivel támogatni tudom a sikeredet!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Banános tahinis torta áfonyával

Édes, finom, tartalmas és egészséges 🙂 🙂 🙂 Ja, és nagyon jól néz ki! Amikor először megláttam a Vegan Food and Living magazinban, azonnal eldöntöttem, hogy ezt az elsők közt fogom elkészíteni (több tucat másik szemet és nyálelválasztást gyönyörködtető finomság közül 🙂 )

Hozzávalók:

A tortához
3 érett banán
150 g hajdinaliszt
100 g örölt mandula
2 teaáskanál örölt lenmag
1,5 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szóbabikarbóna
1/2 teáskanál tengeri só
3 teáskanál kókuszvirágcukor
180 g főtt gesztenye
175 ml mandulatej
4 teáskanál tahini
5-6 szem datolya
1 cs vaniliás xilit
1 teáskanál szegfűszeg

A krémhez:
1/2 cs vaniliás xilit
4 teáskanál kókuszkrém (én kóksztejszínt használtam és egy teáskanál tápiókalisztet adtam hozzá sűrítés végett)
1 teáskanál kókuszvirágcukor
1 teáskanál tahini

Az áfonya öntethez:
125 g feketeáfonya
1 teáskanál kókuszvirágcukor
kb 1/2 dl víz

Elkészítés:

A torta összetevőit turmixgépben csomómentesre keverjük.
A masszát tepsibe vagy tortaformába öntjük (célszerű max 5 cm magasan) és 180 fokon kb 25 perc alatt megsütjük. Ha kész, 10-15 percre hűvös helyre tesszük.

A krémhez az összetevőket összekeverjük egy tálban, majd betesszük a hűtőbe.

Az öntethez az összetevőket egy kis edényben összekeverjük és addig melegítjük, amíg az áfonya színét nem ereszti. Ha kész, félretesszük, míg lehül egy kicsit.

Tálaláskor a torta tetejére öntjük a krémet és az áfonyaöntetet.

Jó étvágyat!

További receptekért katt ide!

Milyen lépéseket illesztettem be a mindennapjaimba, amivel több, mint 13 kg-t fogytam? Tudd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Egy igazásn nőies, hatékony és szexi alakformáló, zsírégető edzésre vágysz? Tarts velem az óráimon! Részletek itt!

Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és egészséges életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Glutén-mentes focaccia

Akár uzsonna, akár reggeli – a focaccia egy szuper választás. Finom és gyors megoldás. A recept az angol Vegan Food and Living magazinból való.

Hozzávalók:

450 g glutén-mentes liszt (én kukoricalisztet és rizslisztet használtam)
350 g natur növényi joghurt (minél folyékonyabb, annál jobb)
3 teaskanál olivaolaj

A tetejére tetszés szerint mehet bármilyen feltét.
Nálam most olivabogyó, vöröshagyma, fokhagyma és szárított paradicsom került.

Tálalláskor lehet valamilyen szószt, öntetet, vagy növényi tejfölt enni hozzá.

Elkészítés:
Egy nagy keverőtálba beletesszük a lisztet, a joghurtot és az olajat, sót. Kézzel összekeverjük egy nagy bucivá. Nekem kellett még hozzáadnom folyadékot, cukrozatlan mandulatej került bele. Mivel nem tartalmaz glutént, ennyi elegendő neki, nem kell pihentetni.

Az összegyúrt alapot tepsibe tesszük (sütőpapírt célszerű használni) és a kiválasztott feltéteket belenyomkodjuk a tetejébe.

200 fokon kb 25 percig sütjük.

Jó étvágyat!

További receptekért katt ide!

Milyen lépéseket illesztettem be a mindennapjaimba, amivel több, mint 13 kg-t fogytam? Tudd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Egy igazásn nőies, hatékony és szexi alakformáló, zsírégető edzésre vágysz? Tarts velem az óráimon! Részletek itt!

Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és egészséges életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Gesztenyés-paradicsomos krumplival tölött gombafejek

Egy különlegese és finom rececptet próbáltam ki az angol Vegan Food and Living recept magazinból.
Egy-két apróságot módosítottam benne, viszont a végeredmény így is nagyon jó és laktató lett. 🙂

Hozzávalók (3-4 adag):

600 g fött, tört krumpli
8 nagy fej Portobello gomba (vagy valamilyen nagyobb fejű gomba)
200 g főtt gesztenye apróra vágva
100 g tuskó gomba (a recept szerint vargánya kell, de csiperkével, vagy bármilyen kedvelt gombával is készíthető)
120 g szárított paradicsom, apróra vágva
2 gerezd fokhagyma
olaj (kókusz, repce, oliva, stb)
medvehagyma ízlés szerint
bazsalikom vagy petrezselyem apróra vágva (v szárított)
só, fekete bors

Elkészítés:

A főtt tört krumplit egy nagy tálba tesszük.
A nagy gombák szárát óvatosan eltávolítjuk és felaprítjuk.
A medvehagymát, a gomba szárakat és a tuskó gombát összepároljuk olajon, amíg megpuhul. Hozzáadjuk a préselt fokhagymát, pár percig pároljuk őket együtt, majd hozzáadjuk a gesztenyét, a szárított paradicsomot és a fűszereket és pár percig együtt pároljuk.
Hozzákeverjük a tört krumplihoz.

A nagy gombafejeket olajjal alaposan bekenjük és egy tepsibe helyzzük. A krumplis keverékkel megtöltjük a gombafejeket, 190 fokon 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.

Köretként friss salátával tálaljuk, illetve nekem maradt a töltelékből is, így az került még mellé a tányérra kiegészítésként.

Jó étvágyat!

További receptekért katt ide!

Milyen lépéseket illesztettem be a mindennapjaimba, amivel több, mint 13 kg-t fogytam? Tudd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Egy igazásn nőies, hatékony és szexi alakformáló, zsírégető edzésre vágysz? Tarts velem az óráimon! Részletek itt!

Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és egészséges életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Édeskömény és spárga krémleves

Egy sűrű, finom és latkató krémleves két különleges összetevővel 🙂

Egy angliai magazinból, a Vegan Food and Living -ből származik a recept, megtetszett, hogy elsőre ezt próbáljam ki belőle.

Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
450 g spárga (a legjobb a friss zöldspárga, én most sajnos csak üveges, előfőzött fehér spárgát tudam szerezni)
1 édeskömény, kb 220-250 g
1 nagyobb póréhagyma, kb 220-250 g
1 liter zöldség alaplé (ezt én most sima vízzel, sóval és vegamix-el helyettesítettem)
olivaolaj (lehet víz vagy kókuszolaj is)
tárkony

citromlé

Tálaláshoz opcionálisan:
növényi tejföl (pl dr Oetker Creme vega)
tökmag, napraforgómag, mandula
friss tárkony

Elkészítés

A vöröshagymát egy edényben megpárolom az olajon, majd miután megpuhult, hozzáadom a préselt fokhagymát és tovább párolom őket pár percig.

A felaprított spárgát, póréhagymát, édesköményet hozzáadom a hagymához a tárkonnyal együtt. Amíg összefonnyadnak együtt párolom őket, majd hozzáadom az 1 liter zöldség alaplét. Forrás után 20 percig főzöm őket közepes lángon lefedve.
Összeturmixolom, citromlével ízesítem.

Tálaláskor növényitejföl és magvak kerültek bele ízlés szerint.

Jó étvágyat!

További receptekért katt ide!

Milyen lépéseket illesztettem be a mindennapjaimba, amivel több, mint 13 kg-t fogytam? Tudd meg itt!

Miért fontos a tudatos egészségmegőrzés? Nézd meg itt!

Mik azok a funkcionális élelmiszerek? Nézd meg itt!

Egy igazásn nőies, hatékony és szexi alakformáló, zsírégető edzésre vágysz? Tarts velem az óráimon! Részletek itt!

Napra kész infókat akarsz az egészséges életmód és a Flavon termékek hatásai, újításai kapcsán? Tudni akarod milyen előnyöd származik a tudatos étrend-kiegészítésből és egészséges életmódból? Miért pont a Flavon a legjobb választás ehhez?

Iratkozz fel hírlevelemre, és megkapod a válaszokat!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Hagymás tofurántotta

Egy finom vasárnapi reggeli, vagy amikor éppen megkívánod 🙂

Tartalmas, laktató és nagyon ízgazdag, krémes lágy.
Korábban én csak csicseriomlettet készítettem, tofurontottát most először és nagyon elnyerte a tetszésemet, sőt! Még joban is! 🙂

Az eredeti receptet innen vettem, minimális módosításokkal készült a saját verzióm, ill számtalan variáicó jutott eszembe már készítés közben, de most elsőre maradtam egy alapnál 🙂

Hozzávalók (3-4 fő)

1 cs tofu (én most füstöltet használtam, lehet tetszés szerint bármilyen)
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
150 g natúr növényi joghurt (pl szója a semleges íz miatt, vagy dr Oetker féle Cream Vega – legközelebb ezzel fogom kipróbálni, csak kicsit higítani fogom joghurt állagúra)
50 g csicseriborsóliszt
sörélesztőpehely (nem kell spórolni vele 🙂 )
feketesó
(a kénes íze miatt tojás jellegű ízt ad; nem emlékszem már, hogy milyen volt a natúr tojás rántotta íze, de ez a feketesó ad egy különleges ízt)
kurkuma
bors (örölt fehér borsot használtam)
100 ml víz

Elkészítés

A felszeletelt hagymát kókuszolajon (lehet simán vizen is) elkezdem párolni, hozzáadom a villával apró morzsákra tört tofut és megvárom, míg összefonnyadnak. Ekkor adok hozzá a színe miatt egy kis kurkumát és beletöröm a fokhagymát.

Közben a joghurtot, csicserilisztet, feketesót, sörélesztőpelyhet, borsot és a vizet egy kézi habverővel csomómentesre keverem.

A masszát ráöntöm a hagymás-tofus kombinációra, összekeverem egyenletesre és közepes lángon sütöm, amig meg nem pirul kicsit és össze nem áll szárazabb állagúra.
Valamivel hosszabb időt vesz igénybe, mint egy tojásos rántotta, lassabban sül össze, de mindenképp megéri rászánni azt a plusz 5-10 percet 🙂

Ízlés szerint bármivel lehet még extrázni, pl gombáva, borsóval, paprikával, gabona kolbásszal, amihez éppen kedved van. A végén, mikor már készen van, akár egy kis növényi sajttal meg lehet szórni a tetjét, letakarni fedővel pár percre, hogy ráolvadjon.
Díszítésként pl füstölt vagy natúr pirospaprikával megszórhatod.