Élettapasztalatok – hozzáállás

Van-e összefüggés az életkor és a megélt élettapasztalatok súlya közöztt? Szerintem nincs.

Az, hogy ki milyen tapasztalatokon megy keresztül az életben, az mindenkinek a saját életút-fejlődésének a kérdése.

Úgy hiszem, hogy midenki a saját aktuális helyzetéhez mérten kapja az élettől a következő próbát, kihívást, feladatot – nevezd, ahogy szimpatikus. Ezek mindig olyan dolgok, események lesznek, amik megoldásához fejlődnünk, tanulnunk kell.

Hiszek abban – és visszatekintve az életemre, mindig be is igazolódott -, hogy ha az élet/sors/Isten (tetszés szerint) ajándékot akar nekünk adni, akkor azt mindig egy legalább ugyanakkora súlyú problémába csomagolja, mintegy tesztelve, hogy készen állunk e már a jóra.

Ebből következik, hogy fontos az is, hogyan állunk hozzá az adott eseményekhez, kihívásokhoz: siránkozunk, panaszkodunk, sajnáltatjuk magunkat és áldozati szerepbe bújunk, elhárítva a felelősséget? Vagy büszkén, emelt fővel kihúzzuk magunkat, elfogadjuk, hogy ezt most meg kell oldanunk, és elkezdjük kutatni, hogy miért is történt ez most, mit tudok tanulni belőle, hogyan válik a hasznomra?

 

Hogyan segíti a megfeleő hozzáállás a magánéleted és a karrriered fejlődését?

A Flavonnal és a Platinum Team képzési rendszerével hogyan tudok neked támogatást nyújtani az élethelyzetek megfelelő kezelésében?

 

Nézd meg a fenti videót a válaszokért!

Itt tudsz csatlakozni!

Iratkozz fel most a hírlevelemre a háttés és az eszközök megismerése érdekében!

 

Vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

 

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87