Magyarország gyerek és felnőtt lakossága a világ élvonalában elhízás szempontjából!

Magyarországon idén május 19-én, szombaton tartották az Európai Elhízás Elleni Napot.

A világstatisztikák igen szomorú eredményeket mutatnak, főleg a hazai viszonylatokat nézve.

Sürgős változtatást igényel az életmódunk, ha nem akarunk rövid időn belül komoly egészségügyi kihívásokkal szembe kerülni, illetve ha a gyerekeinket nem akarjuk egy szenvedéssel, súlyos betegségekkel tűzdelt, rövid élet éle állítani!

A WHO felmérései alapján Magyarország 4. (!!!) helyen áll az elhízott felnőtt lakosság arányában világ szinten! Ez azt jelenti, hogy a magyar lakosság 28-31%-a elhízott. A világrangsort az USA vezeti Mexikó és Új-Zéland előtt.

Mára az európai népesség több mint fele túlsúlyos vagy elhízott, és ez az arány előreláthatólag tovább fog növekedni. Sok túlsúlyos vagy elhízott felnőtt már gyermekként súlyproblémákkal küzdött, életvitelükön azonban korai felnőtt éveikben sem változtatnak.

A felnőttek naponta legalább öt órát töltenek ülő helyzetben annak ellenére, hogy a mozgásszegény életmód számos krónikus betegség ismert kockázati tényezője –hívta fel a figyelmet az európai elhízás elleni nap alkalmából Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke, az Első 1000 Nap Program szakértője.

A túlsúly összefüggésben áll a szív- és érrendszeri betegségek – mint például a magas vérnyomás, a szívinfarktus és a stroke -, a 2-es típusú cukorbetegség, számos daganatos betegség és ízületi kórkép kialakulásával, de okozhat alvási- és légzésproblémákat, epekövességet és depressziót is.

Ennél még szomorúbb adat, hogy csaknem megduplázódott az elhízott gyerekek száma az elmúlt húsz évben, melynek leggyakoribb oka a helytelen korai táplálás

A legfrissebb felmérések szerint az európai tizenévesek csaknem harmada túlsúlyos vagy elhízott, tízből hat érintett pedig felnőttként is súlytöbblettel küzd.

Az első 1000 nap egy ember életében szinte mindent megalapoz a későbbi felnőtt kor egészségét illetően. A fogantatástól számított első 1000 nap, vagyis kb 2 éves koráig a gyerkőcnek, kiemelt fontosságú, hogy a fejlődő szervezete számára a legideálisabb, sepciális táplálást kapja.

A gyermekkori elhízás sokkal veszélyesebb, mert náluk harminc százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri megbetegedés, mint azoknál, akik csak felnőttkorban küzdenek plusz kilókkal.

Egyéves kor felett minden harmadik családban ugyanazt eszik a babák, mint a család többi tagja, így jóval több szénhidrátot, fehérjét, sót és cukrot visznek a szervezetükbe, pedig tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-igényük jelentősen eltér a felnőttekétől.

A mozgásszegény életmód nem csak a felnőttek körében jelent problémát. A legfrissebb felmérések szerint sajnos a gyerekek sem mozognak eleget. Európában a serdülőkorúak kétharmada egyáltalán nem él aktív életet, amely kiemelt szerepet játszik abban, hogy a 13 évesek csaknem harmada, és a 11 éves gyerekek 33 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.

A szakértők nem győzik hangsúlyozni: a kisgyermekkori elhízás egyik leggyakoribb oka nem a genetika, hanem a helytelen korai táplálás.

A Flavon termékek ezekben a témákban nekem, és az ismerőseimnek is rengeteget segítettek a megfelelő, minőségi táplálkozás kialakításában.

Az elmúlt 5 évben pl 5 baba született a fogyasztóim körében, akik már a fogantatás pillanatától kezdve (vagy már korábban is 😉 ) Flavon Kidset „fogyasztottak” az anyukán keresztül, és tökéletesen egészségesen látták meg a napvilágot.

Több tucat kisgyerek van a köreimben, akiknek a szülei felelősségteljesen a lehető legkorábbi időszaktól kezdődően adják a Flavon Kidset a piciknek, akikenk szemmel láthatóan jóval ellenállóbb az immunrendszere a környezetükhöz képest.

Számtalan olyan problémával találkoztam, ahol akár gyereknél volt táplálkozási, emésztési probléma, akár felnőtteknél pl túlsúly. A tapasztalataink azt mutatják, hogy a Flavon termékek jelentős támogatást tudtak nyújtani az ilyen típusú problémák megoldásánál.

Nekem személy szerint a Flavon termékek, kiemelten a Green és a Peak, hatalmas változást hozott az életembe: összesen 12-13 kg-tól és jónéhány centitől, (2-3 ruhamérettől) tudtam megszabadulni a segítségükkel! A tapasztalataimról, hogyan csináltam itt találsz további infókat!

Itt tudsz Flavon terméket vásárolni!

Miért szükséges a tudatos életmódra fokozottan figyelni?

Milyen problémák előzhetőek meg, vagy optimalizálhatóak a tudatos életmóddal?

Mitől más a Flavon termékcsalád, mint az összes többi étrend-kiegészítő?

Milyen értékek, egyediségek, referenciák és biztosítékok állnak mögötte?

Tudd meg a válaszokat a hírlevelemből! Irtakozz fel most!

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Az oldalon található információk tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek. Nem helyettesíthetik szakember véleményét, a velük való személyes megbeszélést és kivizsgálást. Nem adhatnak választ betegségekkel illetve azok gyógymódjaival kapcsolatos kérdésekre.

Pompa, fényűzés – Monaco

 

Luxus jachtok, csúcskategóriás autók, fényűző hotelek, történelmi emlékek – bőség, gazdagság, ez Monaco!

Pillants bele az itteni feelingbe néhány perc erejéig!

 

Egy eszköz, mely hozzásegít álmaid megvalósulásához: Flavon!

Iratkozz fel a hírlevelemre a részletekért:

 

Vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Richard Branson és Eric Worre a Network Marketingről

 

A Network Marketing, mint vállalkozási forma, jövedelem termelő eszköz az üzleti, vállalkozói fejjel gondolkodók körében is az egyik, ha nem a leghatékonyabb modellként van elismerve.

Akik ösztönösen tudnak, vagy megtanultak vállalkozói szemlélettel élni, ők azonnal megértik és átlátják a Network Marketing kinálta egyedi hatástöbbszöröző erőt, a passzívhoz hasonlító jövedelem típust és a hagyományos vállalkozásokkal járó nehézségek és kockázatok mentességét.

 

Az elmúlt több mint 60 évben, mióta létezik a Network Marketing, számtalan komoly üzleti sikereket már elért neves vállalkozó is kamatoztatta már az életében az MLM nyújtotta előnyöket. Ilyen pl az ingatlan befektetésekből és pénzügyi oktató programok fejlesztéséből dollármilliomossá vált Robert T Kiyosaki; a szintén ingatlan befektetésekből dollármilliárdássá vált jelenlegi amerikai elnök, Donald Trump, vagy például a globális kiterjedésű dollármilliárdos Virgin cégcsoport létrehozója és mai napig aktív kreatív, fejlsztő szellemű Sir Richard Branson.

 

Nézd meg a fenti videót, amiben  Eric Worre-val, a Network Marketing iparág egyik legsikeresebb és legdinamikusabb képviselőjével beszélgetett többek közt arról, hogy, ő (Richard Branson) mit gondol és mit lát az MLM-ben.

 

A Flavon a magyar és a nemzetközi piacon több százezer sikeres, vállalkozói szemlélettel bíró, vagy erre nyitott, és fejlődni, tanulni hajlandó partnerrel büszkélkedhet már.

 

Mit láttak ők meg a magyar Flavonban a nagymúltú más cégekkel szemben?

Milyen konkurencia mentes elemekkel bír a Flavon mind üzletileg, mind termékfejelsztés szempontjából?

Milyen professzionális online és offline eszközökkel, képzési programokkal tudjuk támogatni a fejlődésedet, a sikeredet?

 

Itt tudsz csatlakozni!

 

Iratkozz fel a hírlevelemre most, és megkapod a válaszokat!

 

Vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

 

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Végtelen mélység és nyugalom – a Vörös tenger mélyén

 

Színpompás állat- és növény világ a tenger mélyén. Megnyugtató csend, lebegés, szabadság, lassúság, nyugalom. Merülj el a Vörös-tenger csodálatos világában!

 

Egy eszköz, mely hozzásegít álmaid megvalósulásához: Flavon!

Iratkozz fel a hírlevelemre a részletekért:

 

Vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

A természet daganat prevenciós eszközei – növényekkel a rák ellen!

Egy ókori bölcs mondás szerint a betegségek a természetből jönnek, és a megoldásuk is onnan érkezik.

A daganatos megbetegedések napjainkban igen magas, és egyre növekvő számot öltenek. Ez sajnos alapvetően a nem megfelelő életmódunknak, a túlzott károsanyag bevitelnek, a kevés minőségi tápanyagnak és a stresszes életkörülményeknek köszönhető.

Sokan gondolják, hogy a daganat „hirtelen, egyik napról a másikra” alakul ki, pedig ez akár hosszú évtizedek eredménye is lehet az életmódból adódóan.

Van akinek genetikailga erősebb hajlama van rákos megbetegedésre, azonban azt már több táplálkozástudományi szakember és rákkutató is megállapította, hogy az életmódunk az, amivel aktiválni tudjuk ezt a hajlamot, vagy elkerülni.

 

A megfelelő életmódnak számtalan eleme van, ilyen például a megfelelő mennyiségű víz fogyasztás, a rendszeres mozgás és pihenés, a tudatos mentális fejlődés, és legfőbb képen a táplálkozás. Azt már Hippokratesz is megállapította, hogy a táplálkozásunk és az egészségünk szorosan összekapcsolódik, erről itt tudsz bővebben olvasni.

A daganatos megbetegedések megelőzésében igen fontos szerepet játszanak az antioxidáns hatású vegyületek, melyek a mindennap keletkező káros sejteket tudják semlegesíteni, kordában tartani. Erről itt tudsz bővebben olvasni.

Az antioxidánsok több féle anyagokat jelölnek, pl ide tartoznak a flavonoidok is, melyek a növények színanyagai, természetes védőanyagai. Erről Szent-Györgyi Albert folytatott tudományos kutatásokat, melyek mai napig megalapozzák a mai tudomány irányát. A flavonoidok fontosságárl itt tudsz olvasni.

 

A természet számtalan olyan növényt kínál számunkra, melyekről sorra születnek a tudományos eredmények, hogy képesek a daganatos megbetegedések kialakulását jelentősen gátolni, ill már kialakult probléma esetén pedig hatékony támogatást nyújtanak.

 

Ismerjünk meg néhányat közülük!

 

Moringa oleifera

A moringát sokszor „csoda fa”-ként is emlegetik komplex beltartalma és jelentős élettani hatásai miatt.

18 féle esszenciális aminosavat tartalmaz, kimagaló A- és C-vitamin forrás, nagy mennyiségben tartalmaz kálciumot, magnéziumot, cinket, káliumot, vasat, omega 3 zsírsavat, és ezek mellett számos rákellenes vegyületet. Protein tartalma magasabb a tojásénál, így vegán életmódot folytatóknak kifejezetten előnyös.

 

Az elmúlt években egyre több klinikai vizsgálatot indítottak a moringa élettani, és főként daganat-ellenes hatásának vizsgálatai kapcsán. Hasnyálmirigy-rák, és több más agresszív ráktípusnál is kimagasló pozitív eredményeket hozott.

 

Emellett számtalan egyéb élettani területen van még pozitív hatása.

A moringa fa leveleit régóta alkalmazzák a hagyományos orvoslásban gombaellenes, antibakteriális, antidepresszáns hatása miatt, de a cukorbetegség kontrollálására, fájdalom- és lázcsökkentésre, és még asztma kezelésére is kiváló.

A moringa vércukorszint csökkentő összetevőket is tartalmaz. A levelében található króm segíti az inzulin hatásának fokozását és támogatja a vér glükóz-felvételét. Ennek alapján kiegészítő terápiaként igen hatékony segítség tud lenni.

 

Egy másik izgalmas terület, amit a moringa fogyásztása tud támogatni az szexuális aktivitás, potencia növelés. Magas cink tartalmának köszönhetően jelentősen hozzájárul a merevedési zavarok leküzdésére, javítja a termékenységet férfiak és nők esetén egyaránt. Tudományos vizsgálatok eredményeként a természetes vágykeltők, afrodiziákumok közé bekerült ezekkel a növényekkel együtt.

 

A magas és komplex tápanyag tartalom jelentősen hozzájárul a mindennapi vitalitás, fittség megőrzéséhez, javuítva a szervezet és a vér oxigénellátottságát, így remekül tudja elűzni a fáradékonyságot.

 

 

Citrus pektin

Erős tudományos bizonyítékok utalnak arra, hogy egy, a testünkben lévő bizonyos fehérje magas szintje megnöveli a szívroham, a rák és más betegségek kockázatát. Az említett fehérje a galektin-3, mely kis mennyiségben minden sejtünkben, szövetünkben, és a vérünkben keringve is megtalálható. Normál mennyiségben támogatja az immunrendszer munkáját a szöveti regenerációban, de ha túl sok van belőle, akkor káros gyulladást okoz, mely szívbetegséget, daganatos betegséget vagy vesebetegséget idézhet elő.

Több tanulmány is kimutatta, hogy a galektin-3 elősegíti a daganatok kifejlődését és növekedését, valamint az angiogenezis folyamatához is hozzájárul, melynek során a daganatot tápláló vérerek keletkeznek, elősegítve a rák terjedését.

Létezik egy olyan vegyület, mely segít blokkolni a galektin-3 káros hatásait, és képes javítani a daganatos és más betegségek kezelésének hatékonyságát. Ez nem más, mint a citrusfélékben található citrus-pektin.

A pektin molekulák túl hosszúak ahhoz, hogy felszívódjanak a szervezetben, de egy módosított formában már a szervezet fel tudja venni őket, és akkor korlátozni tudják a galektin-3 káros hatásait, és így megelőzhetőek a vele összefüggő gyulladások kialakulásai.

A citrusfélékben található citrus-pektin módosított formája segít megakadályozni a káros fehérje romboló hatását.

Ez a módosított pektin segíthet megelőzni a szív- és érrendszeri betegségek és a rákos betegségek kialakulását, illetve nagyban javíthatja a kezelésüket. Ezeket az észrevételeket dr. Isaac Eliaz  az Amerikai Kémiai Társaság philadelphiai ülésén mondta el. –forrás: VOA-Voice of America, 2012. augusztus

Az MCP (módosított citrus pektin) gátolja a tumorsejtek összetapadását, ezzel csökkenti a tumor növekedését, gátolja a daganatot támogató érhálózat kialakulását, segít előidézni a rákos sejtek pusztulását.

Hatásai eddig főleg a prosztata rák és a melanoma (bőrrák) esetén igazoltak, de jó hatású a mell, a kolorektális tumorok ill. a leukémiás kórképek estén is.

Bizonyított,hogy:

– csökkenti a radioterápia mellékhatásait,

-fokozza a hagyományos kemoterápiás szerek hatékonyságát

Az eddigi adatok/tapasztalatok alapján helye van a kiegészítő rákterápiákban!

A pektin anyagok jótékony hatású, abszolút veszélytelen természetes méregtelenítők,melyek kivonják a szervezetből a nehézfémeket,a rádionuklidokat és más méreganyagokat.

 

 

Szőlőmag

Először Nobel-díjas tudósunk, Dr. Szent-Györgyi Albert írta le még 1936-ban a szőlőmag emberi szervezetre kifejtett kedvező hatását. Õ mondta ki azt is először, hogy a szőlőmag tartalmazza valószínűleg a legtöbb természetes antioxidánst.

Antioxidáns hatása magas polifenol tartalmának köszönhetően 20-szorosa a C- ill E- vitaminnak, így igen hatékonyan tud fellépni a káros, gyulladásos folyamatokkal szemben, melyek akár daganatos megbetegedéseket is okozhatnak.

 

Az elmúlt évtizedekben számos klinikai vizsgálatot végeztek a szőlőmagkivonattal, melyek alátámasztják, hogy igen nagyban hozzájárulhat a különböző típusú daganatos sejtek szaporodásának gátlásához, kialakulásához. Ilyen vizsgált daganat típusok pl: leukémia, limphóma, mell, bőr, ill bélrák sejtek.

 

Antioxidáns, ill gyulladás kontrolláló hatásának köszönhetően pozitív támogatást tud nyújtani ízületi problémák esetén, változó korban, prosztata problémák esetén. Élénkíti az agyműködést, erősíti az immunrendszert, szív-érrendszeri problémák (érszűkület, koleszterin, ér elmeszesedés) és allergiás tünetek enyhítésében tud pozitív támogatást nyjtani. Belsőleg fogyasztva rugalmassá teszi a bőrt, külsőleg alkalmazva ránctalanító, feszesítő hatással bír.

 

 

Brokkoli

A brokkolit a tudományos kutatások igen magas szintre emelik a jótékony hatású zöldségek körében, főleg a daganatterápiában mutatott hatásai alapján.

 

A brokkoli sok féle vitamint (A-, B1-, B2-, B6-, C-, E-vitamin) és ásványi anyagot (kálium, kálcium, magnézium, nátrium, cink, vas, foszfor) tartalmaz nagy mennyiségben. Emellett gazdag klorofill forrás. Gazdag karotinokban, flavonoidokban, ezáltak jelentős antioxidáns hatású.

 

Többek között a brokkoliban megtalálható az a kemopreventív hatású vegyület, a szulforafan nevű anyag is, mely segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes folyamatainak beindulását, a programozott sejthalálnak nevezett jelenséget.

Eddig a végbél-, hólyag, a prosztatarák, egyes – főként női – daganatok és az áttétképződés megelőzésében játszott szerepét vizsgálták.

Van olyan vegyülete a brokkolinak, mely inaktivál egy tumornövekedést serkentő ösztrogénszármazékot, így az ösztrogénfüggő emlő- és egyéb (pl petefészek) daganatok esetében játszhat szerepet a rákmegelőzésben. A brokkoli anyagai az áttétképződés esélyét is csökkentették a vizsgálatok alatt.

A szulforafan nevű anyag segít a gyomorfekély megelőzésében is, az által, hogy problémát kiváltó Helicobacter pylorit is segít visszaszorítani. Emellett erőteljes gyulladásgátló hatású, melynek köszönhetően az ízületi problémák megelőzésében és kezelésében is nagy szerepet játszik.

 

A brokkoli támogatja a szervezet méregtelenítését segítő enzimek működését.

Lassítja az öregedést.

Fitovegyületei gátolják a pajzsmirigy túlzott hormontermelését, ezáltel segíthet az autoimmun pajzsmirigy túlműködési zavar (Basedow-kór) javulását.

 

Több olyan vegyület is található benne, melyek jótékonyan hatnak a szív-érrendszeri problémáknál: vérnyomás csökkentés. Vérszegénység és fáradékonyság esetén hatékony támogatást tud nyújtani.

 

 

Gránátalma

A gránátalma ősidők óta alkalmazott természetes megoldás mind a daganatos megbetegedések megelőzésében, mind pl vágykeltő tulajdonsága miatt is igen közkedvelt. A gánátalma élettani hatásait itt tudod megismerni.

 

 

Búzafű

Olyna különleges összetevőket taralmaz, mint pl a B-17 vitamin, mely igen erőteljes daganatellenes hatású vegyület. Emellett az allergiás problémákban is hatékony segítség tud lenni. Ismerd meg itt a búzafű jótékony hatásait!

 

 

Bétaglükán

A bétaglükánok ma a tudomány által legelismertebb természetes daganatellenes anyagok, emellett pl a vírusok, baktériuomk ellen is az egyik leghatékonyabb védelmet tudja nyújtani. Ismerd meg itt a bétaglükánt!

 

 

Cékla

Az egyik, ha nem a legközismertebb daganatellenes növény. Számos területen segíti a szervezet működését, pl a természetes méregtelenítési folyamatokban. A cékla jótékony hatásait itt tudod megismerni!

 

 

Homoktövis gyümölcshúsolaj

A homoktövisről, mint gyümölcsről, sok hasznos dolgot tudunk, azonban a gyümölcshúsának az olaja igen erőteljes daganatellenes hatására még csak mostnában kezdtek felfigyelni a tudósok. Emellett, mit tiszta természetes növényi olaj nagyban hozzájárul a természetes omega zsírsavak megfelelő arányú bejuttatásához. A homoktövis gyümölcshúsolaj hatásait itt tudod megismerni.

 

 

Az elmúlt 5 évben, amióta a Flavon termékeket fogyasztom és ajánlom az ismerettségi körömben, sajnos igen sok daganatos problémával találkoztam, és szerencsére, akik beillesztették a mindennapjaikba kiegészítő terápiaként a Flavon termékeket (akár utókezelésnél, akár aktív kezelés mellé) jelentő pozitív tapasztalatokról tudnak beszámolni.

A Flavon termékek több összetevőt is taralmaznak a fentiek közül, nézd meg őket itt.

Itt tudsz Flavon termékeket vásárolni!

 

Miért fontos a tudatos egészség-megőrzés és megelőzés?

A magas szintű zöldség és gyümölcs fogyasztás miért fontos?

Milyen egyedülálló értékeket képviselnek a magyar Flavon termékek az egészségmegőrző termékek piacán?

 

Tudd meg a legfontosabb téged érintő információkat a hírlevelemből, íratkozz fel most!

 

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

 

Az oldalon található információk tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek. Nem helyettesíthetik szakember véleményét, a velük való személyes megbeszélést és kivizsgálást. Nem adhatnak választ betegségekkel illetve azok gyógymódjaival kapcsolatos kérdésekre.

 

Az MLM egy semmittevős munka…

 

Néhány napja egy aranyos hozzászólást kaptam az egyik bejegyzésemhez, melyben az illető kifejtette a véleményét, hogy szerinte “az MLM egy otthon ülős, semmittevős munka, amihez sok pénz, idő és szerencse kell”….

Az elmúlt 12 év tapasztalatait gyorsan végig gondolva jót mosolyogtam ezen, és töröltem a hozzászólást. 🙂

 

Mit tapasztaltam én az elmúlt 12 évben? 

A kommentelő által felsorolt tényezők közül melyik az az egy, amivel egyet értek? 

Mi az, ami valójában szükséges a sikeres Network vállalkozás felépítéséhez? 

 

Nézd meg a videót, és megtudod a vászaszokat!

Itt tudsz csatlakozni!

 

Milyen eszközökkel és programokkal támogatja a Flavon, a Platinum Team és én a sikeredet? Iratkozz fel a hírlevélre és megtudod!

 

Vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

 

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

 

Maldív szigetek – élmény látkép

 

Napi motiváció, célkitűzés 🙂 kalandozz el képzeletben az álmok szigetére, Maldívra!

 

Egy eszköz, mely hozzásegít álmaid megvalósulásához: Flavon!

Iratkozz fel a hírlevelemre a részletekért:

 

Vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Egy neved van! Maradj hiteles!

Az egész élet egy eladás. Ahhoz, hogy el tudjuk önmagunkat adni (akár egy munkahelyen, akár egy Network vállalkozásban, akár a magánéletben, párkapcsolatban) tisztában kell lennünk a saját értékrendünkkel, és annak megfelelőlen cselekedni.

 

A hitelességünket a szavaink és a mindennapi cselekedeteink összhangja fogja megadni.

Miért lényeges, hogy erre kiemelt hangsúlyt fektessünk a mai világban? 

Hogyan tudjuk fejleszteni és stabilizálni a hitelességünket? 

 

Nézd meg a videót és legyél Te is maximálisan hiteles!

Itt tudsz csatlakozni!

 

Iratkozz fel most a hírlevelmre és ismerd meg a Flavon és a Platinum Team eszközeti, amik a támogatásodért vannak!

 

Vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

 

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Értéktelen kavicsok vs drágakő

Van egy mondás, hogy addig játszik valaki értéktelen kavicsokkal, míg egy nap rájön, hogy közben elvesztett egy igazi drágakövet.

Vannak reménytelen esetek, akiknek ez fel sem tűnik, vannak, akik időben kapcsolnak, és vannak, akik azonnal kiszúrják az értéket és megbecsülik.

 

 

Vannak, akik tisztában vannak a saját értékrendejükkel, tudják mit akarnak, fel merik vállalni, és megteszik a szükséges lépéseket, mert tudják, hogy hosszútávon ez biztosítja számukra a biztonságot, a kiegyensúlyozottságot, a sikert, a boldogságot és mindent, ami ahhoz kell, hogy megvalósítsák a céljakat, és álom életet élhessenek.

 

Vannak, akik érzik magukban, hogy mi lenne a legjobb, a legideálisabb, mégsem merik felvállalni, inkább a visszatérnek folyton a már ismert, megszokott sémákhoz, amik pillanatnyilag úgy tűnik, hogy érdekes, izgalmas, jó megoldások, de valahol belül, a lelkük legmélyén érzik, hogy hát ez nem az igazi…és az idő ezt igazolni is fogja, csak a kérdés az, hogy nem e túl későn? Lesz-e még lehetőségük meglépni azt, amit már rég meg kellett volna?

 

És vannak, akik totál öntudatlanul csakúgy élnek bele a nagyvilágba, történik ami történik, és önmagukkal se mernek beszélgetni, hogy valójában mi is a fontos számukra. Ők azok, akiknél egészen addig nem történik változás, míg valami drasztikus katasztrófa nem történik az életükben. Vagy még akkor se.

 

 

Azt látom, hogy ez a három típusú hozzáállás az élet minden területén jellemző, és egy adott ember akár különböző kategóriákat is képviselhet az élete különböző területein.

Azt gondolom sejted, hogy az a legjobb, amikor az első kategóriás szemléletmódot képviseli az ember az élete minden területén: munka, karrier, család, párkapcsolat, barátok, önmegvalósítás. Ők azok az emberek, akikről látjuk, hogy szinte tökéletes harmónia van az életükben, sikeresek minden területen, boldogok, vidámak, kiegyensúlyozottak. Nyilván vannak nekik is problémáik, kihívásaik az életben, csak a hozzáállásuk ezekhez a helyzetekhez egészen más. A megoldásra, a fejlődésre koncentrálnak.

Ők képviselik a kisebbséget a társadalmunkban.

 

A többség sajnos (jobbik esetben) a második kategóriába tartozik, vagy (rosszabbik esetben) a harmadikba.

 

Ilyen az, amikor egy ember pl a karrierje szempontjából az első, full tudatos kategóriát képviseli: sikeres, elismert, példaképnek tekintik a szakmájában, viszont mondjuk a magánélete, párkapcsolat területén a második kategóriában van. Ezzel az a baj, hogy hosszútávon egyik a másik rovására fog menni – egy idő után a sikeres terület eredményei se lesznek az igaziak, valami nem úgy működik, mint ahogy korábban….mert nincs megfelelő egyensúly az élet minden területe között, és meg fog rekedni, ha nem változtat.

A jó hír az, hogy ha sikerül bátorságot meríteniük, és végre felvállalják önmaguk előtt, hogy mit akarnak valójában, mit tekintenek értéknek, akkor létre tudják hozni az egyensúlyt.

 

Ehhez le kell küzdeni az egót, ami küzd a már megszokottért és kreatívabbnál kreatívabb megoldásokkal próbálja gúzsban tartani a belső, tiszta, valódi ént és érzéseket.

A feladat nem egyszerű, de belül mélyen tudja az ilyen ember, hogy nagyon is megéri, csak bátornak és erősnek kell lenni.

 

Magánéleti dolgoknál, emberi kapcsolatoknál ezt meglépni nagyobb kihívás az érzelmek miatt. De erős önfegyelemmel és tudatos önfejlszetéssel jó irányba mozdíthatóak el a dolgok.

 

A karrier, a munka területén egy fokkal egyszerűbb a helyzet. Itt a tények, a számok, az eredmények tudnak egy erőteljes útmutatást adni.

 

A Network Marketing szakmának a legnagyobb értéke és előnye a tapasztalataim szerint, az önfejlesztésre, tudatosságra való erőteljes ráhatás. A Flavonnal és Platinum Teammel ebben tudunk ma a piacon kimagasló támogatást és útmutatást adni, hogy bárki képes legyen önmagából a lehető legjobbat kihozni, nem csak szakmailag, hanem emberileg is, az élete minden területén

 

Amikor azt érzi valaki, hogy nem úgy halad az élete, ahogy szeretné, akkor meg kell vizsgálni, hogy vajon „megfelelő falhoz támasztotta e a létráját” az illető.

 

Az MLM piacon, akár itthon, akár nemzetközi szinten, számtalan cég és ajánlat létezik. Te is biztos találoztál már, vagy hallottál már olyan cégről, ami nem korrekt. Létrehozzák pár évre valami mondvacsinált csili-vili „termékkel, szolgáltatással”, sok könnyű és gyors utat keresőt megszédítenek vele, majd eltűnnek, sok csalódott és „sérült” embert hagyva maguk után.

 

12 év alatt, mióta a Network szakmába bekerültem, számtalan ilyet láttam. A jó hír azonban az, hogy léteznek olyan korrekt, stabil, megbízható vállalatok, mint pl a Flavon, amikhez nyugodt szívvel adhatod a neved, mert garantált a hosszútávú biztonság és stabilitás, a tudatos önfejlesztéshez minden eszköz, támogatás egy helyen van, ezáltel azt a bizonyos elsőkatgóriás harmóniát meg tudod velünk teremteni az életed minden területén!

 

 

Ha azt érzed, hogy valami nem kerek, és felismerted, hogy túl sok volt már a kavics az életedben, és nem akarod elveszíteni a valódi drágakövet, akkor MOST vedd fel velem a kapcsolatot és teremtsük meg a harmóniát az életedben!

 

 

Milyen értékeket érdemes megvizsgálni egy Network Marketing cég esetében?

Mit képvisel a Flavon egyedülálló módon a nemzetközi piacon?

Hogyan, milyen eszközökkel, programokkal támogat a Platinum Team a professzionális szakmai és emberi fejlődésben?

Miyen szakmai, emberi és etikai értékek miatt tettem le a voksom a Flavonnál?

Itt tudsz csatlakozni a csapatomba!

 

Iratkozz fel most a hírlevelmre és tudd meg!

 

Vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

 

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

30 napos plank kihívás!

Plank, vagy magyarosított nevén deszka póz.

Az egyik legkomplexebb gyakorlat, amit néhány perc alatt el tudsz végezni bárhol és mégis a folyamatos teljesítéssel bámulatos eredményeket tudsz elérni!

Szép lapos, izmos has, feszes, tónusos izmok popsinál, combnál. Erősíti a hátizmokat, ami ülő munka esetén kifejezetten hasznos, javítja a tartást és az állóképességet, és még sokáig lehet sorolni az előnyöket.

A rendeszeres sport és mozgás elengedhetetlen része az egészségtudatos életnek.

Javítja a keringést és a szervek oxigén ellátottságát, segít az izületek hosszútávú megfelelő működésében, jobb lesz az anyagcsere és az emésztés, javul a közérzet, mentálisan is felfrissít. És természetesen az ideális testsúly kialakításában is jelentős szerepet játszik.

Nekem a rendszeres mozgás a tudatos táplálkozás és életmüd mellett 13 kg mínust eredményezett, tudd meg itt a részleteket és kamatoztasd a tapasztalataimat az életedben! Ha kifejezetten célod, hogy néhány kilótól is megszabadulj, akkor érdemes ezeket a fogyást segítő gyümölcsöket, növényeket is beilleszteni a mindennapjaidba.

 

És akkor nézzük a kihívást! 

A következő 30 napban csináld végig az alábbi gyakorlatot, csupán néhány perc, és egy hónap múlva begyűjtheted az elismerő pillantásokat 😉

Milyen előnyökkel jár?

1. Ez a saját testsúllyal végzett gyakorlat nem véletlenül lesz egyre népszerűbb. Rövid idő alatt élvezheted a sikerélményt, ráadásul nem kerül pénzedbe és túl sok idődbe sem.

2. Hasizmod fontos szerepet tölt be egész testeden, hiszen támaszt nyújt hátadnak és gerincednek is, a planking pedig kiváló megoldás, hogy törzsedet és hátadat is erősítsd egyúttal.

3. Építsd be a napi rutinodba. Először elegendő mindössze 20 másodperc, majd fokozatosan növeld a gyakorlat időtartamát 10 másodpercekkel, minden 3. alkalom során.

4. Minden héten építs be 2 nap pihenést és regenerálódást is, ne feledkezz meg ezen kívül a nyújtásról sem!

5. A planking egyaránt erősíti és formálja a haránt, az egyenes és a ferde hasizmot, valamint a a hátizmodat és a farizmodat is.

6. Szálkásít, formálja a tested, segít elkerülni a hát- és gerincfájdalmakat, ráadásul még az anyagcserédet is gyorsítja.

 

És hogy hogyan kivitelezd a programot? Nincs más teendőd, mint néhány percet áldozni rá a mindennapjaidból. Először is lássuk, hogyan néz ki a helyes és követendő póz, melyet a planking során kell alkalmaznod.

Tested tartsd egyenesen, feszítsd meg has-, törzs-, far- és lábizmaidat a helyes kivitelezéshez. Könyökkel tartsd magad stabilan, fejed és nyakad legyen laza, tekinteteddel a földre nézz és ügyelj arra, hogy vállad ne húzd mereven a nyakadba.

 

1.-2. nap: 30 másodperc

3-4. nap: 40 másodperc

5. nap : pihenés

6.-7. nap: 50 másodperc

8. nap: pihenés

9.-10. nap: 60 másodperc

11.-12. nap: 90 másodperc

13. nap: pihenés

14.-15. nap: 120 másodperc

16. nap: pihenés

17.-18. nap: 150 másodperc

19. nap: pihenés

20.-21.-22. nap: 180 másodperc

23. nap: pihenés

24.-25. nap: 220 másodperc

26. nap: pihenés

27.-28. nap: 240 másodperc

29. nap: pihenés

30. nap: 240 másodperc – vagy ameddig csak bírod…!

 

Ha már benne van az életedben a rendszeres, aktív sport, akkor turbósíthatod a kihívást 🙂

Én pl heti 3-5 alkalommal járok rendszeresen igen intenzív edzésre (aminek egyik alap eleme a plank!…a soksok guggolás mellett 😀 ) , így én ezt a 30 napos plank kihívást dupla dózisban nyomom dupla adag Flavon termékekkel (Flavon Peak, Flavon Active és Flavon Green) 😉

Itt tudsz Flavon termékeket beszerezni!

 

Megnyugtatásként mondom, a világrekord 8 óra (!!!), úgyhogy van hova fejlődni 😀

 

További egészségtudatos tippekért, gondolatokért, a megfelelő életmód és tudatos étrend-kiegészítő választást segítő információkért iratkozz fel a hírlevelemre most!

 

 

Kérdéseiddel vedd fel velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87