Mi történik, amikor a „munkád” valójában a hobbid, az életed?

Vasárnap délelőttre meghívást kaptam egy izgalmasnak ígérkező sportnapra. Mivel amúgy is pár napja elhatároztam, hogy egy kicsit formába rázom magam, hamár közeledik a bikini szezon, úgy voltam vele, hogy plusz egy kis extra mozgás csak hozzájárul a projekt sikeréhez 😉 (Ha vannak neked is testsúlykontrollal kapcsolatos terveid most a nyárra, akkor látogasd meg ezt az oldalamat és csatlakozz ehhez az eseményhez)

 

A hivatásom, mint networker, kapcsolatok építéséről és ápolásáról szól, így alapvetően a saját magam szórakoztatása mellett ott volt a fejemben előző nap az is, hogy ezen az eseményen hasonló érdeklődésű emberekkel fogok találkozni, ezért készültem előre, és vittem magammal néhány információs anyagot, ki tudja mit hoz az élet.

 

Nem vagyok alapból az a típusú személyiség, aki csak úgy spontán leszólít bárkit és rányomja az infót, inkább megfigyelő vagyok, aki tudatosan, intelligensen reagál az eseményekre.

 

A fő célom az volt ezen a sportnapon, hogy jól érezzem magam és mozogjak, és ahogy mentem a helyszín felé, zenét hallgattam és hangolódtam a napra, el is feledkeztem az „üzleti oldalamról”.

 

 

Akár hiszel benne, akár nem: a vonzás törvénye működik. Hiszek abban, hogy a jó emberek, akiknek dolguk van egymással, hasonló értékrenddel és gondolkodásmóddal bírnak, megtalálják egymást, talákoznak egymással épp akkor, amikor eljön az ideje.

 

Ezen a sport napon 4 nagyon kedves lánnyal volt lehetőségem megismerkedni: egymásra találtunk, van akivel a helyszínre menet egy gyalogos átkelőnél, van akikkel a rendezvény kezdete előtt a sorban állásnál, és van akivel azáltal ismerkedtem meg, hogy kisegített egy ciki helyzetben. (Jól van na, én is tudok szőkét játszani 😀 úgy emlékeztem, hogy reggel betetttem a táskámba az edző nadrágomat, a helyszínen viszont nem volt benne abban a zacskóban, amiben a többi cuccom, így kaptam kölcsön egy nadrágot…kicsit szétszórt voltam reggel 🙂 …a vicc azonban az, hogy délután, miután hazaértem, pakolom ki a táskámat, és mit találok az alján? A nadrágot… 😀 )

 

Miért pont most és miért pont velük találoztam? Mert most jött el az ideje, hogy egymásra találjunk. Alapvetően mind az öten pozitívan állunk az élethez, mosolygósak vagyunk, keressük és nyitottak vagyunk az új és jópofa dolgokra. Az egészségmegőrzés, a tudatosság, a segítőszándék, a kedvesség ott van mind az 5-ünkben. És hogy hová fejlődnek ezek a találkozások? Még nem tudom, az biztos, (ahogy a beszélgetésekből kiderült) vannak olyan momentumok mindannyiunk életében, ahol tudunk egymásnak segíteni.

 

Ez a nap nekem egy nagyon jó megerősítést adott arról, hogy a Network Marketing valójában inkább egy életstílus, mint egy hagyományos értelemben vett vállalkozás.

Egy életszemlélet, ami arról szól, hogy érezzük jól magunkat, tekintsünk előre, tervezzük a pozitív jövőt, legyenek céljaink és fejlődjünk, hogy önmagunk minél jobb verzióját létre tudjuk hozni. Vegyük körbe magunkat olyan emberekkel, akik hasonlóan gondolkodnak vagy efelé a szemlélet felé tartanak és támogassuk egymást. Ezzel kölcsönösen értéket tudunk adni egymásnak, és előrébb jut az életünk.

 

Persze ez nem azt jelenti, hogy minden rózsaszín és tökéletes. Vannak nehézségek, kihívások, akadályok, fájdalmas dolgok – mint mindenhol, ahol valami fejlődés van. A lényeg inkabb az, hogyan állunk hozzá ezekhez a helyzetekhez: áldozatként éljük meg, és kifogásként felhozzuk őket, elhárítva ezáltal a felelősséget önmagunkról és a komfortzóna elhagyásáról. Vagy azt mondjuk, hogy oké, ez egy feladat, amit azért kaptam, hogy fejlődjek, több legyek általa, és még ha nagyon fájdalmas is, oka van, hogy ez történik, és az én érdekemben van. A tapasztalatom szerint, MINDIG beigazolódik, hogy minden kellemetlen szituáció egy későbbi sokkal jobb megvalósulásának az érdekében történt.

 

Van is egy ilyen mondás, miszerint „ ha az élet ajándékot akar nekünk adni, akkor azt problémába csomagolja”

 

 

Ehhez kell egy megfelelő háttér, egy tudatosan felépített program, ami segít abban, hogy megtaláljuk azt, ami a legközelebb áll hozzánk a Networkben, támogassa a személyes és szakmai felődésünket, és persze mellette egy olyan ügyet képviseljen, amivel értékrendben tudunk maximálisan azonosulni és a másoknak való érték közvetítés által megteremteni magunknak az anyagi jólétet.

 

2006-ban találkoztam először a Network világával és el is kezdtem tanulni, mert megtetszett benne a lehetőség, hogy saját kezembe tudom venni az életem irányítását, és tulajdonképpen nincs semmi vesztenivalóm.

2013-ban érkezett meg a Flavon az életembe, és nyugodt szívvel mondom, hogy hazaértem.

 

 

Emberileg, szakmailag és egészségileg olyan magasszintű értékrendekkel és korrektséggel, biztonsággal és stabilitással, minőséggel és tisztasággal találkoztam, amit a közel 12 éves pályafutásom során máshol nem láttam.

 

Ebbe a közegbe invitállak téged is, hogy tarts velem, alakítsunk ki együtt egy olyan életformát, ami arról szól, hogy az életünk minden területén bőség van: pozitív emberekből, támogatásból, egészségből, anyagiakból, szeretetből, minőségből, és mindenből ami fontos neked.

 

Tarts velem!

Itt tudsz csatlakozni!

 

Ismerd meg jobban a Flavon és a Network Marketing szakma értékeit! Iratkozz fel a hírlevelemre MOST!

 

Kérdéseiddel vedd fel Velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

 

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87