Mi kell a célok megvalósításához? 

Egyáltalán mik is azok a célok? Mitől lesz egy álomból valódi cél?

 

Gyerekkorunkban mindannyian álmodoztunk arról, hogy mik akarunk lenni, ha felnövünk. Még az iskolás évek elején is megvoltak azok az álmok, vágyak, amikkel megváltjuk a világot, gazdagok és sikeresek leszünk. Aztán ahogy teltek múltak az évek, megtanították nekünk, hogyan kell „reálisan gondolkodni”, „két lábbal a földön járni, és nem egy álom világban élni”. És ennek következményeként láthatjuk, ahogy egy megalkuvásokkal és kompromisszumokkal teli élet eltelik, majd az élet utolsó óráiban jönnek azok a mondatok, hogy „Bárcsak…”

 

Az álmainkat meg lehet valósítani, csak célokká kell alakítsuk őket, és meg kell tegyük a megfelelő lépéseket!

 

Ehhez azonban meg kell tanulnuk célokat kítűzni, és hozzájuk elkészíteni a megvalósítási tervet, lépésről lépésre. Ez egy olyan tudomány, amit sajnos nem tanítanak az iskolában. Pedig ha már óvodás és kisiskolás korban elkezdenék erre kondícionálni a gyerekeket, hatványozottan nőne a sikeres és eredményes, pozitív, életvidám felnőttek száma, ami az egész gazdaságot és a világ fejlődését jelentősen befolyásolná pozitív irányba.

 

Eddigi tapasztalataim alapján egyetlen egy olyan szakma létezik a világon, amelyik professzionális módon tanítja többek közt a célkitűzés tudományát is – olyannyira, hogy a szakmai sikereket másként el se lehet érni. Ez a szakma a Network Marketing.

Az életben, hogy valóban elérjük a sikereket, az álmainkat, nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni önmagunk képzésébe, fejlesztésébe, aminek része a hatékony célkitűzés is.

 

Itt jön egy fontos kérdés a képbe: az adott vállalat milyen szinten ad Neked arra támogatást és útmutatást, hogy valóban ki tudd hozni magadból a legtöbbet és elérd a céljaidat? 

 

2009 óta dolgozom együtt olyan profi felsővezetőkkel és egy kulcsrakész személyiség fejlesztő, vezetőképző programmal, akik és ami a piacon az egyik, ha nem a leghatékonyabb és magasszintű támogatást tudják adni partnereink számára, így például Neked is, hogy önmagunk legjobb verzióját létre tudjuk hozni, és ez által megvalósítani a terveinket.

Kész, kipróbált, sikeresen működő stratégiát kínálunk, mely az elmúlt években bizonyította működőképességét partnereink dinamikus fejlődésével.

 

Ahhoz, hogy egy ilyen fejlesztő program működni tudjon, elengedhetetlen a megbízható, korrekt, stabil cégháttér, illetve hogy a vállalat és tulajdonosok értékrendje, hozzáállása a partnerek szakmai és emberi fejlesztéséhez hasonló legyen a programunkéval.

2013-ban vezetőtársaimmal egy olyan vállalattal sikerült megtalálnunk a közös összhangot, ahol valóban hosszútávú tulajdonosi támogatást kap a programunk és a csapatunk, és ennek eredményei a partnereink sikerében nagyon jól látszik.

 

Az első személyes megtapasztalásom, hogy ez valóban így jól működik, egy luxus út kvalifikáció teljesítése után tudatosult bennem.

Fél év volt a program teljesítésére. Amikor kihirdették a programot, eldöntöttem, hogy megcsinálom. Aztán „hirtelen” 3 hónap után rájöttem, hogy nem vagyok fókuszban. Elkezdtem cselekedni és segítséget kérni a vezetőimtől. Egy héttel a kvalifikáció lejárta előtt még mindig hiányzott egy kisebb vezetői szintnyi teljesítmény. Összehangolt munkával és a programban tanultakat alkalmazva egy hét alatt megcsináltam a kvalifikációt – a teljes hálózatból összesen 7-en kvalifikáltunk!

 

Te is meg akarod valósítani az álmaidat?  

Milyen stabil háttér garantálja a hosszútávú tervezhetőséget? 

Hogyan működik az exkluzív mentorálási programunk?

Kamatoztatni akarod az életedben és szakmai sikereidben?

Velünk ez lehetséges!

Iratkozz fel MOST a hírlevelemre és tudd meg a válaszokat!

 

Találkozz a csapat legsikeresebb partnereivel, vezetőivel az önfejlesztő és vezetőképző programunk szakmai napján 2018. május 13-án BudapestenKüldj egy e-mailt a lenti e-mail címre „Május 13” tárggyal és küldöm az esemény részleteit.

 

Kérdéseiddel vedd fel Velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

Ideális testsúly bikini szezonra (is)? IGEN!

Számodra is fontos, hogy tudatosan és tartósan ki tudd alakítani és meg tudd tartani önmagad számára az ideális testsúlyt, mindezt úgy, hogy közben élvezed az életet? Ha igen, akkor ez a cikkem Neked szól!

 

Az én életemben a testsúly mindig is egy kritikus kérdés volt. A nem megfelelő életmódnak köszönhetően már kisgyerekként is rendelkeztem súlyfelesleggel, ráadásul egyre többel.

 

Visszanézve a gyerekkori fényképeket, az átalános iskola első éveiben kezdett el rámrakódni a felesleg, és ez egészen a középiskola végéig folytatódott is.

Amikor a középiskola végére értem, egy igen jelentős súlytöbbletet sikerült felhalmoznom az érettségi mellé. 18/19 éves koromra sikerült elérnem a 82 kg-t (166 cm-es magasságomhoz) 🙁

Helytelen táplálkozás, nulla mozgás, csokikák, nasikák, cukros üdítők, stb.

 

Ekkor volt egy ráeszmélésem, hogy ez így nem mehet tovább, valamit változtatni kell, mert nem érzem jól magam a bőrömben és nagyon nem szerettem a tükörképemet. Szerencsére jelentős egészségügyi problémák még nem jelentkeztek.

 

Próbálkoztam több minden „szuper gyors” diétával, végig csináltam egy 90 napos programot is, random rövid időszakokra valamilyen kényszer mozgást is beiktattam. Ennek lett ugyan eredménye, de egy idő után vissza is jött a leadott kilók egy jelentős része, és nem voltam túl boldog, hogy a 3 hónapos szenvedés kezdeti eredménye semmivé foszlik.

Egy ideig megint elvoltam, nem foglalkoztam különösöbben a súlyommal, ami szépen stagnált 76 kg környékén.

 

És ekkor jött egy újabb életszakasz változás, és elindítottam egy folyamatot az életemben, aminek az lett a vége, hogy most 62-63 kg vagyok, fitt, sportos, egészséges, energikus. Tetszik a tükörképem és szépnek, jó alakúnak tartom magam. 🙂

 

A folyamat egyszerű lépésekből áll, azonban igénylik a kitartást és azt, hogy legyél türelemes önamagaddal és a testeddel. Én mire a folyamat lépéseit kialakítottam és minden összeállt a megfelelő arányban, működési koncepcióban, hosszabb időt vett igénybe, mire 13 kg-val kevesebb lettem.

 

A jó hírem az, hogy most a kezedbe tudom adni az elmúlt évek tapasztalatát, és ezzel töredék idő alatt el fogod tudni érni a kívánt eredményt. Adj időt magadnak! Ez nem egy villámgyors csoda-recept, hanem egy élethosszig tartó megoldás, amivel teljesen meg tudsz újulni. Az, ami nekem 3-4 évembe telt, mire kikísérleteztem, az neked (a felesleg mértékétől függően!) pár hónap, vagy 1 éven belül meglehet, ha betartod a folyamat lépéseit becsülettel.

 

Egy 7 lépéses módszert fogsz megismerni, ami amellett, hogy segít kialakítanod az ideális súlyodat, mellette egy sokkal egészségesebb és fiatalosabb életet is ki tudsz alakítani vele.

 

Kíváncsi vagy a program lépéseire? Iratkozz fel MOST a hírlevelemre és megkapod a lépéseket!

 

Kérdéseiddel vedd fel Velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

 

Az oldalon található információk tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek. Nem helyettesíthetik szakember véleményét, a velük való személyes megbeszélést és kivizsgálást. Nem adhatnak választ betegségekkel illetve azok gyógymódjaival kapcsolatos kérdésekre.

Óriási baj van az egészség területén!

Mi is a helyzet valójában az egészségünk területén ma?  

 

Miért is fontos, hogy a tudatos életmódról és étrend-kiegészítésről beszéljünk és cselekedjünk?

Ahogy olvasod majd az alábbi sorokat, gondold végig, hogy személyre szabottan mik a konkrét tények Nálad, a szűkebb és tágabb családodban, ill. a barátaid, ismerőseid körében.

 

A helyzet az, hogy óriási nagy baj van! Talán a mindennapok forgatagában észre se vesszük, vagy nem érzékeljük a megszokástól, hogy olyan problémákkal élünk együtt teljes „természetességgel”, amik valójában fülsiketítő vészriadók, hogy SOS változtatni kell – lehetőleg már tegnapelőttre!

 

Hol normális az,

  • Hogy pici babák születnek meg komoly problémákkal, mint például egy ekcéma?
  • Hogy 3-5 éves gyerekek daganatos problémákkal küzdenek?
  • Hogy a gyerekek jelentős százaléka súlyosan elhízott, kövér?
  • Hogy 20-on éves fiatalok szív- és érrendszeri problémákkal kerülnek élet-halál közé?
  • Hogy 30 éves fiatalok agyi infarktust kapnak?
  • Hogy 40 év alatt többszörösen áttétes daganatos problémákkal küzdenek emberek?
  • Hogy a felnőttek minimum fele, de inkább 2/3a túlsúlyos, vagy súlyosan elhízott?
  • Hogy a fejfájás, az ételintolleranciák, az allergia, az aszthma, a cukorbetegség, a vérnyomás problémák, a pajzsmirigy és hormonális problémák szinte teljesen köznapi dolgokká váltak már tinédzer korban is, és idősebb korban is?

 

Ez abnormális! Gondolj csak bele! Állítólag az orvostudomány ma a legfejlettebb szinten áll, mégis az elmúlt korokhoz képest a legbetegebb az emberiség a különböző civilizációs és életmódbeli változásoknak köszönhetően!

 

A fenti példákat a saját családi és baráti körömből szedtem össze…és nálatok mi a helyzet?

 

Mutatok Neked most néhány hivatalos adatot is, hogy 1950 óta hogyan alakultak a különböző egészségügyi trendek:

 

  • A kórházi felülfertőzések száma 300%-os növekedést mutat
  • Az aszthma előfordulása csak 20 év alatt 250%-kal nőtt
  • A gyulladásos bélbetegségek (IBS, Crohn, Colitis ulcerosa – ezek előszobái egy béldaganatnak) robbanás szerű növekedést mutatnak
  • Az 1-es típusú diabétesz (15 éves kor alatt) évente 3,4%-kal nő
  • Az autoimmun betegségek száma évente 2-3%-kal nő
  • A nem dohányzás okozta daganatos megbetegedések száma 100%-os növekedést mutat
  • A WHO megfigyelései alapján a daganatos és szív-érrendszeri problémák száma a következő 15 éveben a 1,5-2X-re fog növekedni
(Forrás: Jarvis ’01; Upton et al 2000; Noel et al ’04; Eurodiab 2000; NIH’08; ACNEM ’02)

 

Mit gondolsz, ez helyén való? Szerintem nagyon nem!

A helyzet az, hogy ezen csak egyéni szinten lehet változtatni, méghozzá, ha Te úgy döntesz, hogy jó példát mutatsz a családodnak és önmagad egészségét maximálisra fejleszted.

 

A gyógyszerek nem fognak megoldást nyújtani – hiszen gondolj csak bele: fogyasztói társadalomban élünk, mi a gyógyszergyártók érdeke? Az, hogy egy gyógyszertől meggyógyulj, ne kelljen többet szedned és egészséges legyél, vagy az hogy folyamatosan fogyassz egy, két, három…tizenhárom általuk gyártott gyógyszert életed végéig?

Szerintem érzed Te is, hogy ellentétesek a Te és az ő érdekeik…

 

Most jött el az ideje, hogy kezedbe vedd a saját életedet és egészségedet, és tudatosan tegyél érte! Ezért kellenek az étrend-kiegészítők, hogy a természet ősi erejét kihasználva visssza tudd állítani az optimális egyensúlyt a szervezetedben.

Hiszen már a régi öregek is megmondták: fűben, fában orvosság…az vagy, amit megeszel…

 

Hogyan tudod elkezdeni kialakítani a tiszta, tudatos életmódot?

Hogyan tudod elkezdeni támogatni a szervezeted öngyógyító folyamatait?

Milyen eszközökkel, programokkal és megoldásokkal érdemes kezdeni?

 

Ezekre, és még számos, a tudatos életvezetést elősegítő kérdésre kapsz választ a hírlevelemből! Iratkozz fel MOST!

 

 

Kérdéseiddel vedd fel Velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87

 

Az oldalon található információk tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek. Nem helyettesíthetik szakember véleményét, a velük való személyes megbeszélést és kivizsgálást. Nem adhatnak választ betegségekkel illetve azok gyógymódjaival kapcsolatos kérdésekre.

Piaci helyzet, potenciál

EGYEDISÉG, PIACI HELYZET

 

Akár egy hagyományos vállalkozásban, ugyanúgy a Network Marketing vállalkozásban is fontos, hogy legyen valami olyan egyediség a kezedben, ami konkurencia mentessé tesz Téged és az ajánlatodat a piacon.

Valami olyan érték, ami a laikusok számára is egyértelmű, hogy ilyen nincs másnak!

A legideálisabb, ha az alábbi területek mindegyikében tudsz olyan különlegességet felmutatni, amiből még csak hasonló sincs másnak a piacon:

 

– cégháttér
– szakami háttér– elismerések
– kifizetési rendszer
– képzés, támogatás
– piaci helyzet

 

A piaci helyzet aktualitását nagyban befolyásolják a fenti tényezők is, ill hogy a cég milyen nemzetközi felkészültséggel, előkészülettel, lefedettséggel és vízióval rendelkezik.

Ha egy olyan ajánlattal kezdesz dolgozni, ami lehet, hogy a fenti tényezők többségének eleget tesz, azonban már több évtizedes piaci múlttal rendelkezik – akár az adott országban is, ahol Te vagy – és emellett nincs olyan számottevő innováció se, ami fel tudná pezsdíteni a piacot, akkor ugyanazért az eredményért, amit korábban elértek sikeres vezetők, Neked hatványozottan több munkát, energiát és időt kell befektetned.

Szintén nehezített pálya a tapasztalataim szerint, amikor olyan céggel kezdesz dolgozni, ami a Te országodban még bent sincs, nincsenek anyagok a saját nyelveden, nincs még kialakulva a rendszer, vagy adott esetben még engedélyek sincsenek. Persze ilyenkor jön a marketing, hogy valami újnak az elején lenni mennyire jó…csak vedd számításba, hogy ez azt is jelenti, hogy szintén hatványozottan több munkát, energiát igényel ez, és korántsem biztos, hogy végül a cég tényleg bejön az adott piacra. Ráadásul minden vállalkozás, így az MLM vállalkozások életében is az első 3-5 év (ha megéli egyáltalán a cég) kritikus, gyerek-betegségekkel teli.

 

Fontos tényező egy cég életében és ezáltal a Te a sikerességedben is, hogy tudnak e innoválni, fejleszteni, valami olyan újdonságot létrehozni, ami évekkel, vagy évtizedekkel megelőzi a piacot. Ezt hívják momentumnak. Ez az, amikor jókor vagy jó helyen.

Számomra nem jelenti a momentumot (és az események igazolnak) az, hogy összetevőket változtat a cég, átcsomagolja a termékeit, vagy egy olyan terméket hoz a piacra, amiből van . több hasonló is, csak más kombinációjú, arányú összetevőkkel. Ezek nem jelentenek korszakalkotó újítást.

Ideális esetben olyan céggel és ajánlattal kezdj el dolgozni, ahol van széleskörű nemzetközi piaci kiterjesztettség, felkészültség az adott nyelvi támogató anyagokkal, engedélyekkel, logisztikával, ugyanakkor minimális piaci lefedettséggel rendelkezik a vállalat.

 

 

Hogyan áll össze a tökéletes időzítés? 

Miről tudod felismerni az egyedi helyzeteket?

Milyen szempontok alapján tudod átvilágítani az adott ajánlatot, hogy a számodra legbiztosabbat megtaláld?

 

Ezekre és még számos hasznos kérdésre kapsz választa a hírlevelemből! Iratkozz fel MOST!

 

Kérdéseiddel vedd fel Velem a kapcsolatot MOST az alábbi elérhetőségek bármelyikén:

Hoffmann Mónika

Tel.: +36-70/61-36-917

E-mail: teiranyitodazeleted@gmail.com

Skype: monikahoffmann87

Facebook: www.facebook.com/monikahoffmann87